Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 20, 10:26

Luca napja – tilalmak, babonák és egyéb boszorkányságok

Időjárás-, házasság-, haláljóslás, termékenységvarázslás, dologtiltás, Luca széke – számos boszorkányos, izgalmas népi hiedelem és hagyomány kapcsolódik a mai naphoz.

luca nap repuelo boszorkanyok

Ezen a napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozni, aki ezt megszegte, az magára vonta a magyar nyelvterületen gonosz boszorkaként ismert és rettegett Luca haragját. A népi hiedelem szerint, kővé dermedt az, aki mosott, aki pedig kenyérsütésre adta a fejét, az számíthatott rá, hogy Luca ráül a lapátra és lapos lesz a sütet.

Tilos volt az asszonyoknak tüzet gyújtani, és jaj volt annak a gazdasszonynak is, aki varrt, mert büntetésből Luca bevarrta a tyúkok fenekét. Azért, hogy a tyúkok jól kotoljanak, az asszonyoknak ajánlatos volt a nap nagy részében feküdni vagy üldögélni.

Pórul járt az a fehérnép is, aki ezen a napon szőtt, font, a gonosz Luca a kóccá változtatott fonalat tömte a vétséget elkövető esze helyére. Nem volt pardon annak sem, aki kölcsönadott – a boszorkány nem hunyt szemet a vétség felett, s ha véletlenül megkaparintotta a kölcsönt, bajt zúdított az egész ház népére.

A nap legismertebb hagyományát idézi a „lassan készül, mint a Luca széke" mondás.

luca

A falu boszorkányát „felismerő", szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillagból összeállított (más források szerint három lábon álló és kerek) Luca széke faragásának ezen a napon fogtak hozzá, a munkát karácsony napjáig kellett bevégezni.

Az egykoron igen divatos boszorkányfelismerő eszköz elkészítése komótos férfimunka volt, nem lehetett elsietni, és azért, hogy  „működjön" be kellett tartani az elkészítéshez fűződő szigorú szabályokat.

A székbe szeget vagy vasat ütni tilos volt, a hagyomány szerint kilenc féle fából (kökény, boróka, körte, somjávor, akác, jegenyefenyő, cser, rózsafa) kellett összerakni. Amikor a szék elkészült, a tulajdonosa magával vitte a templomba, a karácsonyi éjféli misére, ott felállt a székre és azonnal meglátta, hogy kinek van szarva, azaz ki a boszorkány a faluban.

Bámészkodni nem volt idő, a széket szét kellett ütni azonnal, vagy tűzre vetni és a leleplezőnek tanácsos volt futásnak erednie, hogy a gonosz boszorkák el ne csípjék. A menekülők mákot szórtak el: amíg azt a boszorkák felszedegették, addig egérutat nyertek. Egyes vidékeken a széket a Luca-ing helyettesítette, aminek szintén karácsonyig kellett elkészülnie és természetesen az, aki magára öltötte az éjféli misén, az előtt nem maradt titokban egyetlen boszorka kiléte sem.

Szerelmi jóslásokra is alkalmas Luca napja.

Egyes vidékeken például a lányok csapatostul mentek a disznóólhoz, annak tetejét jó erősen megdöngették: ha a disznó hallgatott, akkor a kopogtató hamarosan férjhez ment. Ha a malac elröffentette magát, akkor annyi évet kellett várnia a leánykérésre, ahányat a disznó röfögött.

Ezen a napon készítették a híres Luca-cédulákat is. A lányok 12 papírra ráírták 12 fiú nevét, egy cetlit pedig minden nap tűzbe vetettek. Amelyik legény neve nem lett a lángok martaléka, az lett a jövendőbeli.

Luca napja

Milyen lesz az időjárás a következő esztendőben?

Ennek megjövendölését szintén ajánlott ezen a napon elkezdeni. A hiedelem úgy tartja, hogy a Luca-naptár az igazi erre. A kalendáriumban a karácsonyig hátralevő 12 nap a 12 hónapot jelöli – Luca napja január, az utána következő a február, és minden hónap időjárása olyan lesz, mint a neki megfelelő napé.

Annak megjövendölésére, hogy esős vagy száraz lesz-e egy-egy hónap, egyes vidékeken a hagymakalendáriumot hívták segítségül. A vereshagymát szétbontották, a tizenkét héjba sót szórtak, és annak függvényében, hogy a hagymahéj mennyi levet eresztett következtettek arra, hogy mennyire lesz csapadékos a hónap.

Aki elfeledkezett arról, hogy ma Luca napja van és mégis megszegte valamelyik tilalmat, most pedig retteg a gonosz Luca haragjától, annak azt ajánljuk, hogy fokhagymával jó erősen dörzsölje be az ablakkeretet, ajtófélfát, este egyen fokhagymás kenyeret és ne felejtse el jól eldugni a seprűt, nehogy valamelyik közelben leskelődő boszorkány elcsenje, és azon nyargaljon be a házba.

Arról sajnos nem szól a fáma, hogy a boltban kapható kínai fokhagymának van-e boszorkányűző varázsereje, mint ahogy az is homály, hogy dugdossuk-e a modern kori boszorkák járművét, a porszívót?

Lázár Emese/uh.ro

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280