Logo

Kreatív kézműves gyertyák, egy gulácsi fiatalasszony alkotásai

Gulácson a Szabadság utcában van egy kis műhely, ahol az álmok életre kelnek. Az Ilosván született Biró-Sass Nádija kézműves alkotásai ott születnek.

gyertya gulács

A kreatív művész Beregszászban érettségizett, majd Munkácson végezte el a főiskolát. Akkor még könyvelőnek és könyvvizsgálónak tanult, a számok világában élt. 2004-ben ment férjhez a gulácsi Biró Lászlóhoz, akivel négy éven keresztül Nyíregyházán éltek.

Tíz évvel ezelőtt költöztek Gulácsra, ahol férjének szülei éltek és saját földjük volt. A méhészet és a gyümölcsös lett az új hivatása a fiatal, tanulékony asszonynak, aki három gyermeked szült. Első gyermekük 2007-ben jött világra és a Noémi Remény nevet kapta, mivel Nádija oroszul Reményt jelent és az apuka szerette volna, ha kislánya is tovább viszi ezt a nevet. Azt Lilla Réka 2009-ben érkezett és  László Gyula 2013-ban.

gulacs2

Az immár öt tagú család alig egy éve költözött el a nagyszülői házból új otthonukba. A mi kis történetünk is itt kezdődik. A házaspár házat szeretett volna vásárolni a faluban. Meg is találták azt, ám az ott élőknek volt egy műhelyük, amit nem szintén el akartak adni. Nádijának megtetszett az ötlet és a ház eladói meg is tanították a műhely fortélyaira. Így történt aztán, hogy ma Gulácson a gyertyaöntő műhelyben születnek a gyertyák.

Nagy Lajos Gyula volt a mestere, akinek munkái New Yorkban Nemzetközi Minőségi Nagydíj Arany fokozatát nyerte el, valamint a Hajdú-Bihar megyei Minőségi Nagydíjat. Ezek különlegességei, hogy nem nevezéssel történik a kiválasztás, hanem ajánlással és ha a zsűri alkalmasnak véli, értékeli.Így történt aztán, hogy ma Gulácson a gyertyaöntő műhelyben születnek a gyertyák. Nádija pedig arra törekszik, hogy méltó legyen mesterének nyomdokaiba lépni. 

Van illatos, parafinos, zselés, sztearinos sok-sok csodás remek, melyeket ő önt és díszit. Nagyon kelendőek az esküvői gyertyák, és a különböző alkalmakra készültek (anyáknapja, húsvét) is. Az igazi szezon advent idején van. Fehérgyarmaton a vásárban debütált tavaly, s már az egyik városi ajándékboltban is kaphatóak ezek az egyedi kézzel készült csodák, melyekben van akár termés, kagyló. A legnagyobb meghaladja a tíz kilogrammos súlyt is, de vannak igazán apró változatok is.

gulacs4

Az alapanyag nagy részét Németországból rendeli. A híre kezd elterjedni, mert már voltak Budapestről, Vámosatyából, Fehérgyarmatról és Nyíregyházáról is vásárlók, de a helyi lakosok és a környező teleülések lakói is ellátogatnak hozzá.

A gyertyák szülőanyja mindent elkészít, amit megálmodik az ember. A keresztelői, kegyeleti, díszgyertyák és mártógyertyák tárháza végtelen. A képzelet sem szab határt, mert kézügyessége tökéletes. Ma egy meglepetést is készített. Elkészítette a Gulács község címerével ellátott gyertyát is, amit először most mutat meg a nagy nyilvánosságnak.

gulacs3

„Számomra minden munkám egyedi, mert hozzáadom az alapanyagokon túl a lelkem, hiszen a gyertya boldoggá teszi általában az embereket.” –mondja Nádija és hozzáteszi „ a színeken, illatokon, formákon túl pozitív energiát juttat mindenkihez, aki rendel.”

Gulács valóban a pozitívságról is híres lehetne, hiszen történelmi múltja erre predesztinálná. De az is figyelemreméltó, hogy együtt tud élni a tősgyökeres falubelivel az, aki valóban szeretne beilleszkedni. Biró- Sass Nádija pedig ennél többet is tesz a falu hírnevét öregbíti munkáival.

Patak Gábor Gaba

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.