Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 5:38

Országos Polgárőr Nap Nyíregyházán

Az elmúlt hét évben felére csökkent a közterületi bűnözés Magyarországon a polgárőrség és a rendőrség hatékony együttműködésének eredményeként - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a 23. Országos polgárőrnap és 6. Országos lovas polgárőr szemle megnyitóján szombaton Nyíregyházán.

1OPNap

Hangsúlyozta, a polgárőrök szabadidejüket áldozzák fel a települések biztonságáért, egyebek közt vigyáznak a gyermekekre és részt vesznek a határvédelemben. A belügyminiszter hozzátette: a polgárőrök munkájukhoz többféle támogatást kapnak. Az idei és a jövő évi költségvetésben a kormány több mint 1 milliárd forintot biztosít az Országos Polgárőr Szövetségnek, ami ötszöröse a 2010-es összegnek.

2OPNap

A támogatásból különböző eszközöket, egyebek mellett láthatósági mellényeket, járműveket vásárolhatnak. Ezen kívül a Belügyminisztérium előterjesztésében több olyan törvénymódosítást szavazott meg a parlament, amely a polgárőrök tevékenységét támogatja. 

3OPNap

A nyíregyházi rendezvényen 150 új tag csatlakozott fogadalomtételével a polgárőrséghez.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elmondta: jelenleg több mint kétezer Polgárőr Egyesület van az országban 61 ezer taggal. A létszám évről-évre egyre nagyobb számban bővül, csak tavaly ötezren csatlakoztak az egyesületekhez, kampány és toborzás nélkül. 

A megnyitón Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy országszerte 183 településen 9900 lovas polgárőr teljesít szolgálatot, akiknek gyakorlati képzését is folyamatosan fejlesztik. 

4OPNap

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott beszédében megköszönte a civil közösségnek, hogy önkéntesen vigyázzák a települések biztonságát, és az illegális migráció idején részt vesznek a magyar határok védelmében. A miniszterelnöki megbízott Orbán Viktor üzenetét is átadta a jelenlévőknek. "Magyarország azért is erős és büszke európai ország, mert vannak polgárai, akik akár szabadidejük terhére is keresik azt, miként szolgálhatnának jobban hazájuknak és otthonuknak. Önök számtalan alkalommal bizonyították, hogy a magyar társadalom, a rendőrség, a honvédség és a kormány számíthat a polgárőrökre"- idézte a kormányfőt a megbízott.  

5OPNap

A rendezvényen kitüntetéseket és jutalmakat is átadtak a kiemelkedő tevékenységet nyújtó ingyenes szolgálatot teljesítőknek, a lovas polgárőrök pedig látványos bemutatót tartottak. 

A nyíregyházi polgárőr napon több mint ötezren vettek részt az ország számos területéről.

-MTI- Fotók: Szőke Zoltán, Barabás Polgárőr Egyesület

6OPNap7OPNap8OPNap9OPNap

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280