Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 21:29

Ismét régiógyőztes lett a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

  • Közzétéve Helyi hírek

A kisvárdai gimnázium matekos csapata a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen is learatta a babérokat

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny népszerűsége töretlen, immáron százezer felé közelítő létszámú gyereksereg méri össze tudását évente hazai-, és határon túli magyar iskolákból.

besi1

Az első igazi mérföldkő a megyei versenyek eredményeinek kihirdetése. Ekkor derül ki ugyanis, hogy milyen eredményes volt a szereplés, kik a helyezettek és győztesek, azaz: kik jutnak az országos döntőbe. Ekkortól lesz nyilvános, kik a csapatverseny bajnokai, és ki győzedelmeskedett a régióban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei eredményhirdetésre hagyományosan Vásárosnaményban került sor, jelesül március első péntekén.

A Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium diákjai ezúttal is kitettek magukért, nevezetesen a tavalyi – amúgy jó és kiemelkedő – eredményeiket is meghaladták. A megyei forduló eredményei alapján, a Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét magába foglaló Észak-Alföld régió legjobb négyosztályos gimnáziuma 2018-ban is a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium lett.

Ezt a sikert hozta az iskolai háromfős csapatok teljesítménye. Nevezetesen az, hogy mind a négy gimnáziumi évfolyamon megyei bajnoki címet nyertek a Bessenyei csapatai.

A 9. évfolyamon: Gál Dorina Petra (9.a), Németh Petra (9.d), Szántó László (9.d). A 10. évfolyamon: Dancs Balázs (10.d), Maklári Dániel (10.d), Orosz Mihály (10.d). A 11. évfolyamon: Hanics Mihály (11.d), Hasulyó József (11.d), Marlók Ádám (11.d). A 12. évfolyamon: Batta Gergő Péter (12.a), Dienes Dániel (12.a), Dankó Bence (12.d).

besi2

Még a csapatversenynél is izgalmasabb része volt az ünnepségnek, az egyéni helyezettek és győztesek kihirdetése. A besisek nem szégyenkezhetnek a dobogós helyezések okán sem:

  1. évfolyam: 1. Gál Dorina Petra,
  2. 10. évfolyam: 1. Dancs Balázs,
  3. 11. évfolyam: 1. Hanics Mihály,
  4. 12. évfolyam: 2. Batta Gergő Péter, 3. Dienes Dániel

Az első helyezettek képviselhetik az iskolát és a megyét a március végén Kecskeméten megrendezendő országos döntőn. A kiváló eredmények a Bessenyei Gimnáziumban folyó tehetséggondozó- és felzárkóztató programok sikerét is jelzik. Példának okáért, az öt dobogós helyezett diák közül három az Arany János Tehetséggondozó Program tanulója. További elismerés, hogy az iskola két pedagógusa, Makláriné Gubik Anna és Tóth Sándor tanári díjat vehetett át tanítványaik sikeres felkészítéséért. Az eredmények felsorolása korántsem tekinthető befejezettnek, hiszen a besisek további szép megyei eredményeket mondhatnak magukéinak.

(Részletesebben a facebookon, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium hivatalos oldala-n, vagy a mategye.hu honlapon.)

Tóth Sándor szaktanár

besi3

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280