MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 8:32

Fehérgyarmati az ország legjobb autószerelő tanulója

Mosolyra fakad a szája, ha felbőg. Mármint a motor. Nem pusztán vonzza a közeg, hanem teljesen elvarázsolja. Sok időt áldoz rá, és beérett a gyümölcse. Papp Zoltán Gyula, a Nyíregyházi Szakképző Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium 5/13.a osztályos tanulójaként az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny kecskeméti döntője után azzal szembesült, hogy őt hirdették ki az ország legjobb autószerelő tanulójának ebben az esztendőben.

fgy

– Mivel gyermekkorom óta műszaki beállítottságú vagyok, egyértelmű volt, hogy az általános iskola befejezése után műszaki pályán szeretnék tanulni. A tanáraimra és a szüleimre hallgatva döntöttem a jelenlegi iskolám mellett – árulta el az ifjú győztes. – Mindig is szerettem az autókat, régóta érdekelt, hogyan működnek, miként vannak felépítve, és hogy lehetne jobbá tenni ezeket a járműveket. Az édesanyám közgazdász végzettségű, így reál beállítottságot is szereztem. Édesapám gépésztechnikusként végzett a debreceni Mechwart András Gépipari Szakközépiskolában, később autószerelő mestervizsgát tett. Utána hosszú éveken keresztül volt a szülővárosomban, Fehérgyarmaton működő mérleggyár igazgatója, majd az egyik autószerviz vezetője. Gyakran segítettem neki otthon a saját autóink javításában. Alig töltöttem be a tizedik évemet, és meghibásodott sebességváltót szereltem, mert érdekelt, hogyan működik, mi romolhatott el benne. Próbáltam a hibát feltárni, annak okát megállapítani, és javaslatot tenni a javításra a magam módján.

A szakképzés megreformálása miatt az eddigi érettségi utáni kétéves autószerelő képzés egy évesre rövidült. Így az érettségi előtt négy évig tanulták az alapozó tárgyakat – mint például közlekedés ismeretek, elektronika, gépelemek, mechanika, műszaki rajz, technológiai ismeretek -, és ezekből a négy kötelező érettségi tárgy mellett komplex érettségi vizsgát tett közlekedésgépész alapismeretek néven. Országos versenyt is hirdettek ezen a területen ÁSZÉV néven, melynek volt egy online tesztes elődöntője és egy érettséginek megfelelő két napos döntője Szolnokon, ahová az elődöntőbe nevezett közel 120 tanulóból az első 20-at hívták meg, köztük Papp Zoltán Gyulát.

fgy1

Az első nap az érettségi vizsgának megfelelő feladatlapot kellett kitöltenünk 3 óra alatt, majd másnap szóbeli versenyrész volt, ahol adott tételt kellett kidolgozni és előadni a vizsgabizottságnak úgy, mint az átlagos érettségi során, csak éppen 2 hónappal korábban. Ezen a versenyen 9. helyezett lettem, melyért a maximálisan megadható 100 többletpontot kaptam a szakirányú felsőfokú továbbtanuláshoz. Egyúttal tapasztalatot is szereztem a nagy nyomással és stresszel járó versenyeket, vizsgákat illetően, és nem mellesleg az érettségire is könnyebben készülhettem, mivel tudtam, hogy mire számíthatok.

Papp Zoltán Gyula sikeresen szerepelt a novemberi előválogatón a Bánkiban, így benevezték az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre az autószerelő kategóriában. A vetélkedés három részből állt. Az írásbeli és a szóbeli megmérettetést egyaránt a budapesti Fáy András Szakgimnáziumban rendezték, majd a fináléra Kecskeméten, a Gáspár András Szakgimnáziumban került sor.

– Iskolámból és a régióból autószerelő szakon egyedüliként jutottam be a második fordulóra a januári írásbeli forduló után, ahonnan a 159 nevezett tanulóból az első 15 jutott tovább. A februári szóbeli forduló után az első 10 helyezettet hívták meg a gyakorlati döntőbe. A két versenyrészre a tanórákon kívül nem volt különösebben szükségem további felkészülésre, ez a szakmai felkészültségemet és kiváló tanáraimat minősítik, akik az egész éves tananyagot sikeresen tovább adták fél tanév alatt. Szerencsére osztályfőnököm, Tatomirovics András segített, hogy a folyamatos előrelépésem ellenére továbbra is két lábbal álljak a földön, és alázattal végezzem a feladataimat. Mivel ha a döntőbe jutottak teljesítenek egy adott szintet a versenyrészek során, akkor abból a vizsgarészből mentességet kaphatnak az év végi vizsgákon. Nekem ez az addigi mindkét fordulóban sikerült, így csak a gyakorlati feladatokra kellett koncentrálnom a tanáraimmal, akik a munkaidejükön túl szabadidejükben is foglalkoztak velem.

– A gyakorlati döntő során több feladatunk volt: ezek egy része mérésről, hibafeltárásról, másik része karbantartási munkákról szólt, és a feladatok során az elméleti tudást is mérték. Kellett motortömböt és hengerfejet szerelnünk, méréssel állapotot feltárni, jegyzőkönyvezni, és javaslatot adni a javítás módjára szükségesség esetén. Emellett feladat volt még a gumiabroncs keréktárcsára le- és felszerelése, illetve kiegyensúlyozása, a fényszóró állítása, a fékberendezés ellenőrzése, az úgynevezett élőadat vizsgálat és a vezérléscsere. Több feladat során is részletesen le kellett írni a munkafolyamatokat, és felismerni lehetséges hibaokokat. A verseny során fordulóról fordulóra javítottam helyezésemen, végül elég nagy pontelőnnyel szereztem meg az első helyet. A szaktanáraimtól hatalmas elismerést kaptam, és bizonyítottam magamnak is, hogy semmi sem elérhetetlen, ha kellően megdolgozunk érte. Emellett megmutathattam a szüleimnek is, hogy mire vagyok képes.

– Szeretném még képezni magam szakmai téren, egyúttal járműmérnöki szakon szeretnék továbbtanulni. Sokat barkácsolok otthon: kerti gépeket, szerszámokat javítok, ha pedig nem szerezhető be az ezekhez szükséges célszerszám, akkor elkészítem magamnak. Nem gondolom magam asztalosnak, nem is értek hozzá úgy, mint akinek ilyen szakmája van, de az otthoni garázsban készítettem már néhány polcot, szekrényt és állványt is. Ezt a mostani tanulmányi sikert pedig elteszem a megfelelő polcra…

– Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. – (szon.hu)

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280