Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 18, 7:43

Több üzletben is fizethetett hamis bankjegyekkel a fényeslitkei páros.

  • Közzétéve Kék hírek

A Kisvárdai Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 29 éves fényeslitkei nő és élettársa, egy 28 éves fényeslitkei férfi ellen.

hamis

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak otthonukban forgalomba hozatal céljából hamis magyar bankjegyeket készítettek. A leutánzott, hamis pénzzel a nő 2017. augusztus 18-án először egy lövőpetri élelmiszerüzletben fizetett, majd átmentek egy nyírlövői boltba, ahol az eladónő rögtön észrevette, hogy az átadott 20.000 forintos bankjegy nem valódi. Közölte a gyanúsítottal, hogy értesíti a rendőrséget, aki kikapta az eladó kezéből a hamis pénzt, majd futva távozott a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tetteseket Baktalórántházán elfogták, majd a Kisvárdai Rendőrkapitányságra előállították. A pár tagjait gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek.

Elmondásuk szerint az elmúlt héten több településen jártak, főként boltokban, vagy kocsmákban próbáltak meg fizetni a hamis bankjegyekkel. A nyomozók a gyanúsítottaktól különböző címletekben közel egymillió forint értékű hamis pénzt foglaltak le.

hamis1

A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a nőt és a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

hamis2hamis3hamis4hamis5hamis6hamis7

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280