Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 20, 6:43

Előadások a gyermekek jogainak világnapján

  • Közzétéve Kék hírek

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a bűnmegelőzési kollégák kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekkorúak és a fiatalkorúak védelmére.

bunmeg

November 20-án, a gyermekek jogainak világnapján megyeszerte tartottak előadásokat bűnmegelőzéssel foglalkozó kollégák a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának koordinálásával. A szakemberek kötetlen formában beszélgettek a gyerekekkel a korosztályukra leginkább jellemző bűncselekményekről és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről. Előadásaikon beszámoltak a hivatásosok munkájáról, valamint arról, ha bajba kerülnek, hogyan kérhetnek segítséget.

A rendőrség a gyermekek védelmét évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több bűnmegelőzési program is folyamatban van, melyek elsősorban a gyermekkorúak és a fiatalkorúak védelmét szolgálják. Ezek közül a leghangsúlyosabbak az OVI-ZSARU és a D.A.D.A program, melyek keretében a gyerekekkel gyakorlati példákon keresztül dolgozzák fel a bűnmegelőzési szakemberek azokat az eseteket, amelyek rendőrségi eljárásokat vonhatnak maguk után.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280