Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 12:36

Hiába menekült, a vásárosnaményi rendőrök elfogták az ittas sofőrt

  • Közzétéve Kék hírek

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 34 éves mátészalkai lakos ellen.

szonda

A lezárt nyomozás adatai szerint a férfi 2017. december 31-én 23 óra körül Vásárosnamény belterületén úgy közlekedett az általa vezetett kistehergépkocsival, hogy szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt. A férfit a közúton igazoltatni akarták a rendőrök, aki először megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól. A rendőri jelzést követően megfordult a gépkocsijával, és elhajtott helyszínről, de az egyenruhások rövid időn belül elfogták.

A sofőr beismerte, hogy az igazoltatást megelőzően alkoholt fogyasztott, melyet igazolt a vele szemben alkalmazott alkoholszonda, valamint a jármű első ülésén megtalált italos üveg, melynek tartalmának fele hiányzott.  A rendőrök a férfit hiteles légalkoholmérés céljából előállították a Vásárosnamény Rendőrkapitányságra, ahol a mérőeszköz a sofőr légalkoholszintjét 23 óra 31 perckor 0,44 mg/l értékben rögzítette. A rendőrök D. Lászlót 2018. február 7-én járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség a büntetőeljárást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Vásárosnaményi Járási Ügyészség részére.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280