Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Apr 19, 5:38

40 beregi tiszaháti gyerek látogatása Szent Márton városába, Szombathelyre decemberben

A Böszörményi László Alapítvány (Aranyosapáti) és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány (Budapest) partnere a Szombathelyi Civil Kerekasztal közös kirándulással zárja a Szent Márton emlékéve eseménysorozatát.

kultura talakozo

A Falvak Kultúrájáért Civilhálózat szombathelyi szervezete pályázatát Szombathely Megyei Jogú Város Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága jóváhagyta és – a szent mártoni elvek alapján – 2016. december 1-4 között meghívta vendégségbe Szent Márton városába a beregi Tiszahát halmozottan hátrányos helyzetű térség iskoláinak küldöttségét.

A Felső-Tisza völgye vidékfejlesztési térség érdekében működő alapítványok az együttműködő iskoláiknak adják meg a Nyugat - Magyarországgal való megismerkedés lehetőségét, így Aranyosapáti, Nagyvarsány, Tiszaszalka és Újkenéz iskoláinak 10-10 fő gyermekküldöttsége, két-két tanárral vehet részt a programon. 

A Szombatahelyi Civil Kerekasztal célja, hogy a program példát mutasson az összefogásra, és az első lépése legyen „a nyugat - kelet magyarországi barátságnak”. 

Az ötvenfős küldöttség programja:  

December 1. Utazás Aranyosapátiból Szombathelyre. Elhelyezés kollégiumban. A szállás elfoglalása után tájékoztató - filmvetítéssel  Szombathelyről és Szent Mártonról. Ismerkedés a várossal.

December 2-án délelőtt látogatás az Oladi Általános Iskolába, ahol a gyerekek egy Szent Mártonról szóló fél órás színdarabot mutatnak be, majd diáktalálkozó. Ebéd, majd ismerkedés  a város nevezetességeivel a Szent Márton sétaút mentén. 

December 3-án   Kirándulás  Velembe – Novák-falvára és  Kőszegre. Kulturális bemutatókkal egybekötött találkozás a kultúra vas megyei lovagjaival, és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány vas megyei partnereivel.

December 4-én reggeli után elköszönés, visszaindulás. Ismerkedés Vasvárral és Veszprémmel.

Nick Ferenc

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280