MK Zoldenergia konzultacio statik 1200x150 0320
Bejelentkezés
Frissítve: 2024 Mar 28, 21:28

Fergetegesen sikerült a táncház Fehérgyarmaton a Görice muzsikájára

  • Közzétéve Kultúra

Február 2-án harmadik alkalommal került megrendezésre táncház Fehérgyarmaton, amely a Kultúrházak éjjel-nappal program keretein belül valósult meg. A rendezvény helyszíne ismételten a fehérgyarmati Városi Művelődési Központ volt, amelyet Kósa Mónika, a Művelődési Ház igazgató asszonya biztosít nekünk hónapról hónapra.

tanchaz fehergyarmat 000fotó©Rajnai Gábor

Ez alkalommal rendhagyó módon két táncházba is ellátogathattak a térség lakosai, mert 17 órától egy körülbelül 1,5 órás gyerektáncház vette kezdetét, ahol a környék gyermekeinek meseolvasással, daltanítással, játékokkal és tánctanítással kedveskedtünk. A gyermekeknek lehetőségük nyílt játékos kereteken belül a népzene és néptánc világába csöppenni. Ebben a közel 1,5 órában a gyermekeké volt a főszerep.

tanchaz fehergyarmat 001fotó©Rajnai Gábor

 

Ezt követően 19 órakor kezdetét vette a felnőtteknek szóló táncház, ahová ismételten nagyon sokan érkeztek, és amely egészen fél 1-ig tartott. Az est folyamán a szatmári, szilágysági, moldvai, mezőségi táncok lépéseinek elsajátítása mellett lehetőség nyílt a szabad táncra is, ahol a kalotaszegi táncok helyeződöttek előtérbe, így a férfiak megcsillogtathatták tánctudásukat a virtuóz kalotaszegi legényes járása közben. Nem csak Fehérgyarmatról, hanem a környező településekről, városokból, többek között Mátészalkáról és Nagyecsedről, Tunyogmatolcsról, de még a határon túlról is érkeztek táncolni vágyó emberek.

tanchaz fehergyarmat 005fotó©Rajnai Gábor

 

A tánclépéseket Nagy Angelika és Bácsi Bence vezetésével sajátíthatták el az ott lévők. A talpalávalót a nyíregyházi Görice zenekar húzta Kósa Péter irányításával. A táncházak havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre a Fehérgyarmat Város Önkormányzata támogatása jóvoltából.

A következő alkalomra, március 9-re várunk minden kedves érdeklődőt a táncházunkba, 18 órától 22 óráig. 

Kiss Vivien

fotók: Rajnai Gábor

tanchaz fehergyarmat 002

tanchaz fehergyarmat 003

tanchaz fehergyarmat 004

tanchaz fehergyarmat 006

tanchaz fehergyarmat 007

tanchaz fehergyarmat 008

tanchaz fehergyarmat 009

tanchaz fehergyarmat 010

tanchaz fehergyarmat 011

MK Zoldenergia konzultacio statik 700x700 0320

Reklám: Tünde Esküvői Ruhaszalon az Univerzum Üzeltházban - Kattintson a képre!

tunde eskuvoi ruhak

 

336x280