Szent György napja – április 24.

A fennmaradt írásos töredékek szerint egy előkelő kappadokiai (perzsiai) család sarját; György lovagot a római hadseregben tanúsított vitézsége elismeréséül Diokletianusz császár kegyeibe fogadta, és tekintélyes állami hivatalhoz juttatta.

A Krisztus-hitre tért ifjú azonban nem helyeselte az uralkodó kegyetlen, keresztényüldöző politikáját, sőt szembe is szállt vele. Ezért börtönbe vetették és miután a kínzások sem tudták eltéríteni hitétől, Kr.u. 304-ben kivégezték. A vértanúhalált halt férfit mind a keleti, mind a nyugati egyház szentként tiszteli.

Kultusza már a középkorban elterjedt Egyiptomban, Szíriában, majd a görögöknél és egész Európában. A róla szóló legendák - miszerint legyőzte a szépséges királylányt fogva tartó sárkányt - valamennyi európai nép folklórjában ismeretesek. A talpig páncélöltözetben lovon ülő és dárdájával sárkányt ölő ifjút a képzőművészet számos formában (ikonográfiai ábrázolások, szobrok) megörökítette. Alakja és legendájának elemei a népmesekincsben máig élnek.

Emléknapja az egyik legtöbb hagyománnyal és népszokással rendelkezik. A legjelentősebb ezek közül az „első kihajtás”, amikor rábízzák a jószágot a pásztorokra, gulyásokra, hogy aztán ősszel Szent Mihálykor elszámoljanak annak szaporulatával is. Mint minden évnegyedkezdő napot, ezt is legjelentősebb gonoszjáró napok közt tartják számon. A boszorkányság, a rontás elhárítására mindenféle praktikát bevetnek: láncon keresztül, vagy éppen zöld ágakon át hajtják ki a jószágot a mezőre. A tejhaszon biztosítását szolgálja a harmatszedés, mely arra is alkalmas volt, hogy más tehenének tejét is elnyerjék.

A Szentgyörgy napi hagyományokat vette számba a Falvak Kultúrájáért Alapítvány, amikor az aranyosszigeti alkotótáborában egy négy éves program részeként felelevenítette egy előadás révén ezeket a régi szokásokat.

Végh József helytörténész