Szabolcsi körtúra: Benk

A Tiszakönyök a honfoglalás előtt is lakott terület volt. Benk személynév eredetű helynév – Benedek vagy Benjámin névből származtatják kicsinyítő képzővel. A község eredete visszanyúlik a XI. századig. Területén védelmi feladatokat ellátó földvár – erődítmény állott a Genőcei - mocsár mellett a Kádszegi- Erőd, melyet a török (1585 körül) rombolt le.

Nevét a hagyomány szerint Benke nevű lakosától kapta, aki elsőnek települt ide. A tatárok elpusztítják,  1297-ben a Leleszi levéltár egyik oklevelén „ Terra Benk”néven fordul elő, mint pusztahely. Tulajdonosa Aladár fia László. 1332- ben már lakott hely. Hosszú ideig a Gut- Kelet nb. Apaj nemzetség birtokolta. 1480-ban a Banchi család – királyi adományból, a XVI. század közepétől sokszor cserélt gazdát – a Thunyogh, Anarchi, Thegzes és Wylakj (Ujlaki)- ak birtokaként szerepelt, majd visszaszállott a királyi fiscusra.

1785-től Vay, a XIX. sz. végétől Lövey, a XX.sz. elején gróf Forgách család birtokolta. Két tanyája volt, a Baráterdőtanya, és Benki tanya (Mária tanya). A Lövey és Forgách család a burgonya és dohánytermesztést magas szinten művelte, a tanyákhoz tartozó gazdaságukban. Szegény emberek éltek itt – 1773 -ban még egész telkes gazda nem volt. 27 családban 158- an laktak a községben. A vízjárta területen halászattal, pásztorkodással, földműveléssel, állattartással, gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. A népesség 90%  -ban őstermelő. A falut gyakran pusztította el az árvíz, tűzvész, a lakosságot malária, kolera, pestis.

1865-ben szabályozták a Tiszát. A nehézsorsú emberek 1898 -ban még kérvénnyel is fordultak a belügyminiszterhez, a közigazgatási terhek csökkentése miatt. A XX. sz. első felében a háborúk, kivándorlások, tüdővész ellenére is növekedett a lakosság. 1970 -től a városok felé irányuló elvándorlások miatt indult csökkenésnek és csúszott vissza az 1920 –as évek népességszámára. Mándok társközsége volt 1990-ig. A század elején a Tiszai járáshoz, majd 1950-től a Kisvárdai járáshoz tartozott, mint az egyik legkisebb település.

A falunak már 1332-ben volt papja, egy pápai tizedjegyzék említi. Templomáról hagyományként ismerjük, hogy Óbenken volt egy fából készült templom, melynek szószéke egy nagy fa tőkéje, lépcsőül a gyökere szolgált. Lakóházakkal együtt egy hatalmas árvíz miatt beleszakadt a Tiszába. A három harangból egyet sikerült megmenteni. Felirata: „In hamoren Dei fudit me Georgiasz wier in Epperiesine 1652” A harang átmérője 31 cm, az eperjesi Wierd György öntötte 1652- ben.

A mai református templomot 1804 -ben kezdték építeni, de sok nehézség miatt csak 1834- ben folytatták újból a munkát. Tornyát 1851-ben emelték. Homlokzati tornyos, egyszerű, klasszicista stílusú teremtemplom, félköríves záródással. Az órapárkányos törtvonalú, zárt sisakú, háromszintes torony, a homlokzatba simul. A hajó ablakai félkörívesek. A templom műemlék jellegű. 2000-ben felújításra került, új padokat, fali és mennyezeti alakításokat végeztek rajta.

A lakóházak háromosztatúak, általában vertfalúak. Fedésre szalmát és nádat használtak. Korábban a szabadkéményes konyhából fűtötték a csonkakúpszerű búboskemencét, később a szögletes konyhakemence váltotta fel - ez mára eltűnt. Napjainkban nagyrészt cserépkályha egyéni vezetékes központi fűtés, mely vegyes vagy gáz tüzelésű kazánokból történik, de modern konvektoros gázfűtés is jellemző.

A melléképületek (kamrák, istállók) a lakóházhoz kapcsolódóak, vert falúak és nyeregtetősek. Ma az épületek cseréppel és palával fedettek. A csűr az udvart lezárva annak a végén keresztbe állt. Ma már ritka.

forrás: vilagszinvonal.hu/benk