dfsdf >
Logo

Az almafák ültetésének rejtelmei

Kevés olyan kifizetődő befektetés létezik, mint egy saját gyümölcsfa elültetése, különösen ha az almafákról, van szó.

gyümölcs

A kora tavasszal elültetett almafák ugyan csak évekkel később hálálják meg gondoskodásodat gyümölcsökkel, de egy új élet nevelgetése már az ültetés pillanatában azonnali élményt nyújt. Egy almafa felnevelése tanulságos élmény lehet, ha gyerekek is vannak a háznál, hiszen a fa nem csak egyszerre nő majd velük, de sokat tanulhatnak a felelősségről és az élet körforgásáról is, amíg a kertben segítik munkádat.

Vegyük át azokat a dolgokat, amiket akár már most is ellenőrizhetsz háztáji kertedben:

Először is ideális helyet kell keresned fádnak, vagy fáidnak. Az almafáknak mindkét nemből szükségük van egy-egy példányra, hogy teremhessenek, ezért ha nem csak a virágokban szeretnél gyönyörködni, akkor szükséged lesz legalább egy hím és egy női almafára, vagyis egyszerre két almafát ültess! (Mivel a méhek hatókörzete 3 kilométer, Szabolcs-Szatmár-Beregben nincs olyan terület, hogy ilyen, vagyis 3 km-es sugarú körön belül ne lenne egy másik almafa, így ez itt nem probléma!)

Fontos szempont természetesen a talaj összetétele és minősége is. Ideális esetben egy 60 centis vályogrétegbe ültesd fáidat. A következő lépés egy jó öreg komposzthalom beindítása gödör formában ott, ahová fáidat ültetni szeretnéd (minden fának egy-egy saját komposztgödör).

A talaj előkészítését már ősszel elkezdheted. Lazítsd fel a talajt egy akkora területen, amibe nagyjából belefér majd a fa gyökere. Nem árt némi nyersfoszfátot is a gödörbe szórni, hogy legyen elég ásványi anyag a talajban a tavaszi növekedéshez. Egyesek meszet vagy valamilyen kalciumforrást szórnak a gödörbe, de ezekkel csak óvatosan, mert könnyen túl lehet adagolni őket.

Az almafáknak enyhén savas talaj az ideális, valahol 6,8-6,5-ös pH érték között, habár nem túl kényesek ezt illetően. Ha mindezzel megvagy, jöhetnek az organikus anyagok a komposzthalom felduzzasztására. A tavasz beköszöntével a talaj tele lesz komposztálódott anyagokkal, készen az új jövevények táplálására.

Az organikus anyagok segítenek továbbá, hogy könnyebben feláshasd a talajt. Ha nem szeretnél egy egész komposzthalmot, pontosabban gödröt készíteni fáidnak, akkor legalább önts némi komposztot a gödrökbe, miután kiástad őket, majd újra tavasszal, ültetés előtt is.

A temérdek almafajta mellett nehéz lehet eldönteni, hogy mely típust is kezdd el nevelgetni kertedben. Ez a választás kritikus pont az almatermesztésben, hiszen az egynyári növényekkel ellentétben egy több éves, nagyon hosszútávú befektetésről van szó.

 

Ha több fát szeretnénk ültetni érdemes több termési időszakot felölelni, így mindenképpen legyen legalább egy korai fajta, hogy már augusztus közepén-végén élvezzük a gyümölcsöt, egy szeptember közepe, vége felé szedhető, valamint akár több fa október végi érésű, amelynek a gyümölcsét március-áprilisig akár el is tárolhatja.

Érdemes felkeresni egy közeli faiskolát vagy almakertészetet, ahol megtudhatod, hogy otthonod éghajlati jellemzői alapján mely fafajtákkal érdemes foglalkozni egy házi kertben.

felhasznált forrás: agraroldal.hu

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.