dfsdf >
Logo

Regina megsegítéséért fociznak vasárnap Ófehértón

Jótékonysági mérkőzést rendeznek vasárnap Ófehértón, amelynek teljes bevételét a súlyos agydaganattal küzdő hét esztendős debreceni kislány, Regina megsegítésére ajánlanak fel.

regina

A megyei másodosztályban újonc hazaiak a Nyírkarász felnőtt-, illetve ifjúsági csapata ellen lépnek pályára: az utánpótlás korosztály meccse 16 órakor, a „nagyok” találkozója 18 órakor kezdőik.

Regina tavasszal lett rosszul, majd kiderült, gyógyíthatatlan beteg. Németországi kezeléssel lenne esély javítani állapotán, de a család nem tudja kifizetni a 35 millió forintos beavatkozást.

Egy alapítvány sietett a szülők segítségére, gyűjtés indult ennek érdekében, most pedig a két érintett csapat is igyekszik támogatást nyújtani. Az ófehértói mérkőzésre a belépő egységesen 500 forintba kerül.

szabolcsfociinfo.hu

"Reménykedünk és hiszünk benne és persze a Jó Istenben is, hogy meg fog gyógyulni Regina!

Nagyon szépen megkérünk Mindenkit, hogy ha teheti és szeretne segíteni, hozzájárulni Regina jövőbeli kezelési (jelenleg egy igen költséges kölni immun-onkológiai terápia a fő cél!) és egyéb járulékos költségeihez, illetve hogy minél szebbé, tartalmasabbá tegyük számára az elkövetkezendő időszakot, az az alábbi bankszámlára megteheti.

Vagy akár egy megosztás is nagyon sokat jelentene számunkra!🙏💕
Bankszámlaszám:
  • 11773384-01655328
  • Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN): HU60117733840165532800000000
  • Az OTP Bank SWIFT kódja: OTPVHUHB
  • Csapó Tibor és Csapóné Kunkli Krisztina
Közleménybe kérjük beírni , hogy ADOMÁNY !
Elérhetőség: 06-30/2020-628
Hálás köszönettel: Regina szülei "

Együtt REGINA gyógyulásáért❣ (csoport)

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.