Videó: teljesen részegen próbált hazajutni a nyíregyházi férfi – ráadásul autóval
- Írta: szon.hu
- Közzétéve Helyi hírek
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a férfit, aki az egyik helyi presszóban nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd gépkocsijával megpróbált beállni a társasházi lakásának udvarára.
A férfi idén június közepén egyik nap délután egy helyi presszóban italozott, sört és rövid italt fogyasztott. Ezt követően gépkocsijába ült, és belvárosi lakására indult. Ittassága miatt a forgalommal szemben közlekedett az utcájukban, noha az utca elején „Behajtani tilos” tábla van.
Hazaérve nehézséget okozott neki beparkolni a társasház udvarára, amit észleltek az utca lakói, és egyikük videófelvételt készített az eseményekről. A közelben lakók értesítették a rendőrséget is, a járőrök néhány percen belül a helyszínre érkeztek, majd előbb szondát fújattak a vádlottal, utána pedig vér-és vizeletvételre előállították a kórházba.
A vádlott tagad, elmondása szerint csak azután ivott, hogy hazaért.