A Magyar Kultúra Lovagja járt Géberjénben
- Írta: Mészáros Róbert
- Közzétéve Helyi hírek
Október közepén néhány napra Géberjénbe látogatott Vörös Ákos festő- és fafaragó művész, nyugalmazott alezredes, a Magyar Kultúra Lovagja.
Vendégként érkezett, s katonás kézfogásával barátként távozott az „Éden utolsó darabjából”, ahogy a Szamosközt elkeresztelte a művész úr. S bizony nagy szó ez egy olyan világlátott művész szájából, aki erdész édesapa utódaként már gyermekkorában életre szóló szerelembe esett a természettel, a vízzel, a horgászattal és a hajózással.
Legszebb géberjéni emlékei is egy csónakban születtek, miközben végigszelte a Holt-Szamos géberjéni részét, s az érintetlen tájék az ihlet magvait szórta el szívében, mely magok vágya szerint tavasszal e miliőt ábrázoló festmények formájában nyitják majd ki virágaikat.
Nem ment el szó nélkül művész úr ugyanakkor az épített környezet mellett sem, megcsodálta a régi fényét idéző Jékey kúriát, az udvarházhoz tartozó látnivalókat, elismerését fejezte ki a Művelődési Házban ténykedő dolgozóknak, akiknek szorgos kezei által szebbnél szebb portékák születnek, s természetesen nem utolsó sorban megkóstolta a helyi kuriózumokat is.
Tartalmas ittléte után pedig nehéz szívvel, de a viszontlátás ígéretével intett búcsút az „Éden utolsó darabjának”.
Mészáros Róbert