dfsdf >
Logo

Károly Lászlót választották Cégénydányád polgármesterévé

A független Károly Lászlót választották a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányád polgármesterévé a vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson - tette közzé honlapján a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.

cegeny

A voksolást azért kellett megtartani, mert a községet 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondott tisztségéről. Az időközi választáson az immár függetlenként induló korábbi polgármester 171, míg kihívója, Károly László 226 szavazatot szerzett.

A névjegyzékben szereplő 523 választópolgárból 403-an jelentek meg az urnáknál, érvényesen 397-en szavaztak.

A Fehérgyarmathoz közeli településen vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.