Kisvárdai sportolók a Művészi Kerékpár Világbajnokságon
- Írta: Lengyel Lívia
- Közzétéve Helyi hírek
A Kisvárdai Művészi Kerékpár Sport- és Szabadidő Egyesület négy sportolója kvalifikálta magát a 2025. november 7–9. között, a németországi Göppingenben megrendezett Művészi Kerékpár Világbajnokságra, amely a szakág legrangosabb, évente egyszer megrendezett versenye.

A csapat mindössze egy éve alakult, ám ez idő alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül – fizikailag és mentálisan egyaránt. A sportolók bátorsága, kitartása, alázata és ereje nap mint nap megmutatkozik az edzéseken, ahol a folyamatos összetartás és egyensúly teremti meg a sikeres szereplés alapját.

Első nemzetközi megmérettetésükre 2025 márciusában, Prágában került sor, ahol 81,0 ponttal neveztek és 64,55 pontot értek el. A szezon során a csapat részt vett a Kelet-Európa Kupa 2. fordulóján - Gúta Szlovákia induló pontszám 90,10. Majd a Kisvárdai Kupán, ahol fantasztikus gyakorlatsort mutattak be, nagy közönségsikerrel. Ezt követte a Nyílt Szlovák Bajnokság, majd a világbajnokság előtti utolsó megmérettetés, a Magyar Országos Bajnokság, ahol szintén kiváló teljesítményt nyújtottak.

A világbajnokságra már 94,10 ponttal neveztek, és a versenyen 72,44 pontot teljesítettek, ezzel saját korábbi eredményüket is javították. A gyakorlat esztétikus, magabiztos és technikailag jól kivitelezett volt, ugyanakkor a csapat célja továbbra is a nehezebb elemek elsajátítása és egy új, pontosabb gyakorlatsor kidolgozása, hogy a jövőben még magasabb pontszámokat, még kiemelkedőbb eredményt érjenek el.

„Edzőként rendkívül büszke vagyok a csapatomra, hiszen óriási teljesítmény, hogy kijutottunk a világbajnokságra. Kedden megérkeztünk Németországba, szerdán megtartottuk az első edzést, ami igazán nehéz volt – új helyszín, új pálya, új körülmények –, de a sok edzés és a kitartás meghozta gyümölcsét: péntekre mindenki a topon volt, és ez a pályán is megmutatkozott. Egy élményekkel teli év van mögöttem, hiszen nemcsak edzője, hanem versenyzője is vagyok a csapatnak. Ezért számomra a felelősség és a nyomás is nagyobb, hiszen mindkét szerepben helyt kell állnom. Versenyzőként 2010-ben részt vettem a Stuttgartban megrendezett világbajnokságon, így leírhatatlan érzés volt 15 év után újra rajthoz állni. Mivel edzőként és sportolóként egyaránt átélhettem ezt a pillanatot, számomra kétszeres élményt és elismerést jelentett ez a világbajnokság.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindazoknak, akik a háttérből segítették a munkámat, biztattak és támogattak bennünket. Külön köszönettel tartozom Mike Lauterbach-nak, aki a négyes csapat társedzőjeként rengeteget segített a felkészülésben és a nemzetközi tapasztalatok megosztásában.” -Dr. Vasasné Lengyel Lívia

A csapat számára a 2025-ös világbajnokság nemcsak cél, hanem mérföldkő is volt: bizonyíték arra, hogy bátorsággal, szorgalommal és közös hittel Kisvárdáról is el lehet jutni a világ élvonalába.
A következő nagy cél már körvonalazódik: 2026-ban Angliában rendezik meg a világbajnokságot, ahová hosszú és kihívásokkal teli út vezet – de a csapat hisz abban, hogy újra képviselheti Magyarországot és Kisvárda városát ezen a rangos eseményen.

A jövő évre a felkészülési időszak és a versenynaptár is már kirajzolódott: a válogatott keret tagjaiként a sportolók részt vesznek a Világ Kupán Naszvadon (Szlovákia), Vácon (Magyarország), a Kisvárdai Kupán, valamint a Magyar Országos Bajnokságon. Ezek a versenyek fontos állomásai lesznek annak az útnak, amely végül a 2026-os angliai világbajnokságra való kijutáshoz vezet.
