Befűtötte a lakását a néninek, majd futott egyet a körözött személy után a záhonyi rendőr
- Írta: police.hu
- Közzétéve Helyi hírek
Horváth Tibor törzsőrmester, a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség megbízott szolgálatparancsnoka segített egy nyugdíjasnak háza fűtése helyreállításában, de január második vasárnapja azért is emlékezetes maradt számára, mert Mándokon egy drogterjesztő hálózat leleplezésében is élen járt, illetve futott.

Erzsike néni megnyugodott
Lefutotta a drogfutárt
– Már esteledett, amikor Mándokon járőröztem határvadász kollegámmal, és összetalálkoztunk a Záhonyi Rendőrkapitányság nyomozóival, akik kérték, mi is vegyünk részt egy mándoki kutatásban. A feltételezett kábítószer-terjesztő ingatlanjában a keresőkutyás kollega sem járt sikerrel, de miközben vizsgálódtak, lementem az utcára, hogy védettebb helyre álljak a szolgálati autóval. Ekkor pillantottam meg egy kocsit, ami ahhoz az ingatlanhoz kanyarodott, ahol a kutatás még folyt. Alig fordult rá a kapubejáróra, ellenőriztem a sofőrt az utasaival együtt – folytatta a törzsőrmester. – Rögtön felismertem, hogy az egyik utassal szemben már intézkedtem. Információm is volt arról, hogy ez a férfi lehet a feltételezett terjesztő futárja. Felszólításomra kiszállt az autóból, és miközben az adatait ellenőriztem, azzal szembesültem, hogy egy 65 ezer forintos bírság meg nem fizetése miatt körözést adtak ki ellene. Amikor erről tájékoztattam, lehajolt, hogy bekösse a cipőjét, a következő pillanatban viszont futásnak eredt, én pedig utána. Hamar utolértem, földre vittem és megbilincseltem. Közben azt magyarázta, nem akart elszökni. „Hát, akkor ez mi volt???” – szegeztem neki a kérdést, amire persze nem válaszolt. Ruhái átvizsgálása során 20 gramm bezacskózott kristály került elő egy gyerekzokniból, ami a baseballsapkája alatt volt.
