Átadták a lélekharangot Nyírmeggyesen
- Írta: Háromhatár
- Közzétéve Helyi hírek
A mai napon egy új jelképpel, egy élő hanggal gazdagodott településünk: átvettük és megszenteltettük a lélekharangot - közölte Szondi Csaba polgármester Nyírmeggyes Község Oldalán.

A lélekharang hangja a tisztelet, a kegyelet és a szeretet hangja
- írta. Amikor megszólal, megállítja egy pillanatra az időt. Arra emlékeztet minket, hogy földi utunk véges, de a szeretet, amely összekötött bennünket azokkal, akik már elmentek, az örök. Ez a harang azért fog szólni, hogy elkísérje a távozókat utolsó földi útjukra, és hogy vigasztalást zengjen az itt maradottaknak.
Az építmény adományokból, jó szándékból és civilek összefogásából valósulhatott meg. Sok ember munkája, támogatása és önzetlen segítsége kellett ahhoz, hogy megszólalhasson és hirdesse a közösség összetartozását, az emlékezést és a reményt az elkövetkező nemzedékek számára is.
Külön köszönet illeti Jakab Melindát és mindazokat, akik felkarolták ezt a nemes ügyet, hittek benne, és fáradhatatlan munkával jótékonysági bálokat szerveztek a megvalósítás érdekében. Az ő elkötelezettségük és lelkesedésük nélkül ez az álom ma nem válhatott volna valóra.
Hálás szívvel mondok köszönetet minden támogatónak, adományozónak és segítőnek, akik anyagi vagy erkölcsi hozzájárulásukkal támogatták a kezdeményezést.
Köszönet illeti a kivitelezőket és minden közreműködőt is, akik munkájukkal, szakértelmükkel és odaadásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a lélekharang méltó módon elkészülhessen.
Legyen ez a harang a közösségünk jelképe: hirdesse az összefogás erejét, az emberi jóságot és azt, hogy közösen képesek vagyunk maradandó értékeket teremteni.
Kívánom, hogy hosszú évszázadokon át tölthesse be szent küldetését. Kongása hozzon békét az elhunytak lelkének, és nyújtson gyógyírt, megnyugvást a gyászoló szíveknek!
