dfsdf >
Logo

Több mint ezer tonna húst tároltak a nyírbátori üzem kigyulladt raktárában

Több mint ezer tonna húst tároltak a nyírbátori üzem szerda hajnalban kigyulladt raktárában - mondta Máté Antal, a város polgármestere egy videós Facebook-bejegyzésben. A térség tiszás országgyűlési képviselője szintén a közösségi médiában tett bejegyzése szerint az üzemben határérték feletti ammóniakoncentrációt mértek.

nyirbatorfotó: Móricz Csaba

A helyhatóság vezetője a helyi Bátor Médiának nyilatkozva azt mondta: a tűz terjedését megfékezték, most az a feladat, hogy a tűzzel érintett készáruraktárban a tűzoltók kibontsák az ott tárolt göngyölegeket és felszámolják a tűzfészkeket.

Ez még hosszú órákat vesz igénybe, a munkálatok akár a csütörtök hajnali órákig is eltarthatnak - tájékoztatott a polgármester.

Máté Antal hangsúlyozta:

az óvintézkedések részeként a telephely környékéról az embereket kimenekítették, a katasztrófavédelem munkatársai Nyírbátorban és környékén folyamatosan mérték a levegőminőséget.

A város közterületein ugyanakkor nem mértek a veszélyes anyagok olyan koncentrációját, amely meghaladta volna az egészségügyi határértéket - tette hozzá.

A bejegyzés szerint az ipari telephelyen 1200 tonna hús égett el, a becsült kár 30 milliárd forint.

A Tisza Párt helyi országgyűlési képviselője, Barna-Szabó Tímea a közösségi oldalán tett bejegyzésében azt írta: a katasztrófavédelemtől kapott információi szerint a nyírbátori üzemi balesetben nem sérült meg senki, a tüzet még oltják.

A képviselő szerint az üzem területén egészségre káros anyagot - ammóniát - határérték felett is mértek, de ennek visszafejtése folyamatban van.

Amint végez a katasztrófavédelem speciális egysége, a helyieket visszaengedik a lakóhelyükre - tette hozzá.

A lakóövezetben indokolt esetben, ellenőrzött körülmények között, rövid időre a kitelepített lakosokat is beengedték, itt káros anyagot nem mértek a levegőben - írta a képviselő.

Barna-Szabó Tímea bejegyzésében a helyi lakosok további türelemét kérte, valamint megköszönte a helyszínen dolgozó katasztrófavédelem és a helyieket folyamatosan informáló önkormányzat munkáját.

A baromfifeldolgozó üzemben szerdára virradó éjszaka csaptak fel a lángok, az oltáshoz nagy erőkkel vonultak ki több város tűzoltói. Az egységek reggelre körülhatárolták a lángokat, az égő épület közeléből hetvenegy embert telepítettek ki, őket a polgármesteri hivatal épületében helyezték el.

A térségi katasztrófavédelmi igazgatóság korábbi közlése szerint a helyszínen a katasztrófavédelmi mobil labor is végzett méréseket: ezek - a honlapra feltöltött adatok szerint - az üzem területén belül veszélyes anyagok határérték feletti értékeit mutatták ki.

vegyeskar

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.