dfsdf >
Logo

10 fő határszolgálati vámügyintézőt keresnek Röszkére

 roszke hataratkelo

A NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága Határkirendeltség Röszke /Ásotthalom, Kübekháza, Tiszasziget/ teljes munkaidőben, határozatlan idejű, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszony (pénzügyőr státusz) betöltésére külső pályázatot hirdet.

Az ellátandó főbb feladatok:

- A vámhatáron végzi a közösségi vámjog alapján a vámárunyilatkozatok feldolgozását, a vámellenőrzés alá vont közösségi és nem közösségi árukkal kapcsolatos feladatokat, vezeti a nyilvántartásokat.

- Támogatja a vám-, az adó- és egyéb jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtását.

- Közvetlenül vagy közvetve – meghatározott körben – végzi az áruk azonosságának (adózási szempontból történő besorolásának és egyéb jogszabály által meghatározott követelményeknek) a vizsgálatát, illetve a vizsgálat megtörténtének ellenőrzését. Közreműködik a mintavételezéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásában.

- Közreműködik a szabálysértésekkel kapcsolatos feladatok végrehajtásában, bűncselekmény gyanújának észlelése esetén iránymutatással megteszi a szükséges intézkedéseket.

A munkakör betöltésének feltételei:

- A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló 2020. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: NAV Szj. tv.) 31. §-ában meghatározott szolgálati viszony létesítés feltételeinek teljesítése figyelembe véve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban állók és tisztjelöltek alkalmassági vizsgálatáról, a gyógyító-megelőző egészségügyi ellátásról, valamint a pénzügyőrök szolgálatképtelenségének megállapításáról 15/2020. (XII. 29.) PM rendeletben foglaltakat;

- a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál rendszeresített pénzügyőri munkakörökről, a képesítési előírásokról, valamint a munkaköri pótlékokról szóló 21/2020. (XII.30.) PM rendelet 2 sz. melléklet 7.2 pontjában meghatározott munkakörcsoportban előírt végzettség (középfokú végzettség);

- cselekvőképesség,

- belföldi állandó lakóhely,

- magyar állampolgárság,

- büntetlen előélet,

- precíz, pontos munkavégzés,

- magas szintű állóképesség,

- jó írásbeli és szóbeli kifejezőképesség,

- jó elemző képesség,

- önálló gondolkodás, problémafelismerő képesség,

- felhasználói szintű számítógépes ismeret (Word, Excel, PowerPoint),

- „B” kategóriás vezetői engedély

A pályázat elnyerése után, de még a felvétel előtt:

- Biztonsági kockázatot fel nem táró biztonsági célú ellenőrzés, melyet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal meghatározott szerve folytat le.

- Kifogástalan életvitelt megállapító ellenőrzés, melyet az Alkotmányvédelmi Hivatal végez.

- A NAV Szj. tv. 89-91.§-aiban összeférhetetlenségi szabályoknak való megfelelés.

- Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség a 2007. évi CLII. törvény alapján.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

- idegen nyelv ismerete

Alkalmazás, illetmény és egyéb juttatások:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló 2020. évi CXXX. törvény, valamint a NAV Foglalkoztatási Szabályzatában foglaltak alapján.

A pályázat részeként benyújtandó iratok:

- fényképes önéletrajz a NAV Szj tv. 9. számú melléklete szerinti adattartalommal;

- iskolai végzettséget, szakképzettséget, szaktanfolyami végzettséget, nyelvtudást igazoló okiratok másolata,

- motivációs levél.

Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy minden csatolandó dokumentumot egyszerre kérünk benyújtani, mert csak a hiánytalan és fenti határidőig beérkezett pályázatot tekintjük érvényesnek.

A pályázat benyújtása történhet személyesen, posta útján: A pályázatokat zárt borítékban „Pályázat: határszolgálati vámügyintéző” megjelöléssel közvetlenül az alábbi címre lehet benyújtani: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága Humánpolitikai Osztály 6721 Szeged, Bocskai utca 14. A pályázat benyújtása történhet elektronikusan: I. http://nav.gov.hu/nav/jelentkezzpenzugyornek/ oldal űrlapján keresztül II. A pályázatokat elektronikusan Vargáné Török Gabriella pénzügyőr őrnagy asszony, a NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság Humánpolitikai Osztály osztályvezetőjének email címére (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A pályázat beérkezésének határideje: 2023. szeptember 20-án 16.00 óra

A munkakör betöltésének várható időpontja: 2023. december 01.

A betöltendő munkakörrel kapcsolatos bővebb felvilágosítás Vargáné Török Gabriella pénzügyőr őrnagy osztályvezetőtől a (62) 567- 706 telefonszámon kérhető. 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.