dfsdf >
Logo

Újabb nyíregyházi díler rendőrkézen

A nyomozók a 37 éves férfit éppen akkor fogták el, amikor a Budapesten vásárolt kábítószerrel hazaérkezett - írja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

nyhadiler

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy nyíregyházi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi Budapesten vásárolta meg a kábítószert, amelyet azután ismerősei között értékesített. A rendőrök éppen akkor ütöttek rajta, amikor egy újabb adag droggal – telekocsi szolgáltatással – hazaért a fővárosból. A hátizsákjából előkerült bruttó 169 gramm zöld növényi származék, a gyorsteszt alapján marihuána.

A nyomozók a férfit előállították a rendőrkapitányságra, a 37 éves férfi részben beismerte a bűncselekmény elkövetését. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!

Amennyiben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón!

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.