dfsdf >
Logo

Fejszével vágta fejbe az anyósát

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. február 25-én 15 óra 45 perc körül egy hajdúböszörményi lakásban egy férfi előzetes szóváltást követően anyósát egy fejszével fejbe vágta, majd a helyszínről elmenekült.

fejsze

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést végeztek és körözést adtak ki a szökésben lévő férfival szemben, akit nyomkövető kutyákkal is kerestek. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a 44 éves nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Miután a 22 éves debreceni férfi megtudta, hogy a rendőrök nagy erőkkel keresik, önként feladta magát a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

J. Gábor ellen a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.