Rendőrök segítettek a rendkívüli hidegben bajba jutott 62 éves nyírmadai férfinek
- Írta: police.hu
- Közzétéve Kék hírek
Műszaki meghibásodás miatt leállásra kényszerült a 41-es számú főút 15. kilométerében 2018. március 1-jén hajnal 2 óra körül egy terepjáróval közlekedő 62 éves nyírmadai férfi.

A baktalórántházi rendőrök járőrszolgálat ellátása során találtak rá a veszteglő gépkocsiban várakozó sofőrre. A járművezető elmondta, hogy Nyíregyháza felől Levelek irányába tartott, amikor a gépkocsija jobb első kereke defektes lett. Elpanaszolta továbbá, hogy a késői időpontra tekintettel egyelőre senkit nem tudott utolérni, aki segíteni tudna neki a hazajutásban. A rendőrök a rendkívüli hidegben azonnal a bajba jutott férfi segítségére siettek és megkezdték a defektes kereket kicserélni.

Időközben a helyszínre érkezett a járművezető egyik hozzátartozója, akit sikerült kiértesíteni a történtekről, így biztonságban sikerült hazajutnia a sofőrnek.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság