dfsdf >
Logo

Lezárt ügy: garázdaság Nyírmadán

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 32 éves nyírmadai nő ellen.

police auto

A gyanúsított 2018. február 13-án 16 óra körül egy nyírmadai pékségben előzetes szóváltást követően több alkalommal az arcán megütött egy 18 éves helyi nőt. A sértett a bántalmazás következtében a kenyértároló rekeszre esett és könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves nőt 2018. március 20-án gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozó hatóság a büntetőeljárást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.