Augusztus 2. - A roma holokauszt nemzetközi emléknapja

1944. augusztus 3-ára virradó éjjel számolták fel a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben kialakított cigány családi tábort. Közel háromezer férfit, nőt és gyermeket pusztítottak el a gázkamrákban. Velük együtt ezen a napon a II. világháború alatt Európa-szerte tízezrével meggyilkolt szintikre és romákra is emlékeznek augusztus 2-án, ami a Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján lett a roma holokauszt nemzetközi emléknapja.

A roma volt a másik nép a zsidó mellett, akiket a nácik faji alapon kiszemeltek a „végső megoldásra”. Németországban a hagyományos roma populáció szintinek nevezi önmagát, a Zigeuner használatát kerülik. Romani nyelven a holokauszt neve Baro Porrajmos, azaz „nagy felzabálás” (mármint az emberi életeké). A porrajmos jelentései közé tartozik még a „megerőszakolás”, és a borzalom vagy döbbenet kiváltotta „tátogás”. Magyarországi lovari alakja pharrajimos.

A nácik a megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a helyi romákat. Hollandiában, Görögországban, Franciaországban és Olaszországban nemigen törődtek velük. Szerbiában 1942 augusztusában a cigánykérdést a zsidókéhoz hasonlóan intézték. Lengyelországban a letelepedett romákat a varsói zsidókkal együtt Treblinkában gázosították el. A horvát usztasák 20-28 ezer romát gyilkoltak meg. A román hatóságok 26 ezer romát deportáltak koncentrációs táborokba, akik közül 6-8 ezer embert megöltek, míg további 3 ezer az éhség és a betegségek áldozata lett.

Magyarországon a roma kérdés korántsem volt olyan horderejű tényezője a közbeszédnek, mint a zsidókérdés. Idénymunkásként, vándoriparosként, kereskedőként vagy éppen muzsikusként sok tízezer roma kapott fontos szerepet a helyi közösségek életében. A Horthy-korszak cigánypolitikája sokban hasonlított a német helyzetre. A húszas években hazánkban is születtek cigányellenes rendeletek.

A deportálásokat 1944-ben államtitkárként irányító Endre László a harmincas években még gödöllői főszolgabíróként követelte, hogy a „bűnöző oláhcigányokat” zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják.

A zsidókkal ellentétben a romákat a háború alatt éppúgy besorozták katonának, mint a többi magyar állampolgárt. Míg a nácik többször követelték a magyar kormánytól a zsidók deportálását, addig a romakérdés napirendre sem került.

1944-ben a „végső megoldást” Magyarországon levezénylő Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer (alezredes), sem foglalkozott a magyar romákkal.

A nyilas hatalomátvétel után kezdődött meg a cigányság szervezett összegyűjtése. Az orosz előrenyomulás miatt ez csak a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi ún. „Csillagerőd” volt, ahová több ezer magyar romát hurcoltak. Az itt fogva tartott nők, férfiak és gyerekek a nyári zsidó gettók borzalmait idéző körülmények között sínylődtek. Sokan belehaltak az éhezésbe és a bántalmazásba.

Csendőrök és nyilasok Szolgaegyházon, Nagyszalontán, Dobozon, Várpalotán, Lajoskomáromban és Lengyelben több helyen tömegkivégzéseket rendeztek, több száz romát - köztük gyermekeket és nőket - gyilkoltak meg gépfegyverekkel és kézigránátokkal. A magyarországi roma holokauszt mintegy 5000 életet követelt. [Az adatok a http://www.holokausztmagyarorszagon.hu honlapról származnak.]