Mádi Szabó Gábor színművész
- Írta: Szabó József János hadtörténész
- Közzétéve Olvasói történetek
Nemigen él a köztudatban, hogy 1922. augusztus 30-án Nyíregyházán a Kereszt utca 5. számú házban született Mádi Szabó Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.

Csak második gimnazista koráig élt Nyíregyházán mert édesapja banktisztviselő volt, és amikor 1934-ben a bankfiók megszűnt, apját Pestre helyezték, így középiskolai tanulmányait már az óbudai Árpád Gimnáziumban fejezte be. A második világháború évei alatt 1942-ben a Madách Színházában láthatta őt először a közönség.
Mivel sok Szabó volt a színészi pályán, belügyminiszteri engedéllyel vált immár hivatalosan Mádi Szabó Gáborrá.

A nyolcvanadik születésnapja előtt nem sokkal keserűen nyilatkozott. Ő is, az olvasó is pontosan tudta, hogy száznál több színpadi főszerep, közel kétszáz film, vagyis csodálatos színészi pálya áll mögötte.
Gyönyörűséges, mámoros, fájdalmas, sírós-nevetős nyolcvan esztendő. Mégis… „A Kossuth-díjra a 75. születésnapom alkalmából voltam felterjesztve, de akkor is kihúztak. Végül csak 1998-ban kaptam meg. Az Érdemes művész címre még tovább kellett várni …”
Tizenkilenc esztendős volt, amikor a Madách Színházhoz került. A II. világháború utáni esztendőkben a Nemzeti Színházban játszott.

Mádi Szabó Gábor volt az egyik legjobb és leginkább foglalkoztatott versmondó a színész szakmában. Film és színházi sikerek jellemezték pályafutását. Játszott az Újszínházban, a Katonában, a Víg Színházban, játszott több vidéki színházban is. Aztán néhány hónappal a halála előtt ezt nyilatkozta: „… a vissza-visszatérő betegségeim, [hörgőszűkület és infarktus] miatt döntöttem úgy, hogy visszavonulok…”
Színpadi alakításai mellett filmes és szinkron szerepei máig meghatározóak. 17 filmben Anthony Quinnek, 11 filmben Jean Gabinnek kölcsönözte hangját. Az 50-es években játszott a „Hattyúdal”-ban, a „Rab Ráby”-ban, „A koppányi aga testamentumá”-ban, „A beszélő köntös”-ben, az „Egri csillagok”-ban, vagy az „Egy óra múlva itt vagyok”-ban.

Egy riportban így vallott szülővárosáról: „Nekem nagy volt, szép volt az a Nyíregyháza, a Búza tér, a Széna tér[…] Egyszer, nagyon régen már, Nyíregyházán vendégszerepeltünk, mászkáltam a városban, ismerős arcokat kerestem, de senkit sem találtam…”
Hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el Budapesten, 2003. március 6-án, és 31-én búcsúztatták a Fiumei úti Nemzeti Sírkert szóróparcellájában
