Sérüléséből meggyógyult, könnyen leváló nemzeti színű szalaggal megjelölt gólyát enged szabadon egy hagyományőrző és Déri János igazgató-állatorvos a Hortobágyi Madárparkban.
175 évvel ezelőtt, 1848. március 15-én zajlott Pesten a polgári forradalom, amit nemzetünk kiemelkedő eseményeként tartunk számon. Az akkori Bereg vármegye városai és falvai igen csak messze voltak a pesti eseményektől, főleg ha az akkori közlekedési viszonyokat is figyelembe vesszük. A pesti forradalom híre ha nem is azonnal, de néhány nap múlva eljutott az ország ezen távoli szegletébe is.
A Budapesti Autósok Közössége olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt "Nyíregyházán a Simai úton, tegnap reggel. Egy Opel Corsa az éles kanyarban besokallt és az árokban végezte.
A felvételen látható, hogy már a kanyar csúcspontjánál átsodródott a szemközti sávba. Hibáját próbálta korrigálni és jobbra tekerte a kormányt, de a kocsi hátulja önálló életre kelt. Nem történt személyi sérülés.
A hölgy kiszállt és telefonon mesélte a történetet a párjának az eset után - írta meg olvasójuk.
A felvételen jó látni, hogy a segítségnyújtás nem maradt el a szemből érkező jármű sofőrjének részéről sem.
A koraújkori Bereg megyében csak egy királyi várról van tudomásunk, mégpedig a Munkácsi várról. Ez már a kezdetektől a magyar királyok tulajdona volt, ők adományozhatták- vagy zálogosíthatták el, ráadásul a munkácsi uradalomnak is ez volt a központja.
A nool.hu fotóriportere, Hüvösi Csaba Bátonyterenye közelében sétált szerda reggel, amikor meglátta a két, agancsánál összeakadt dámszarvas bikát - egyikük már sajnos nem élt.
A Fővárosi Főügyészség új típusú csalási módszerekre szeretné felhívni a figyelmet, amelyek elkerüléséhez körültekintésre és elővigyázatosságra van szükség.
A 2010 óta javuló tendencia eredményeképpen tavaly 2,2 millió nő dolgozott Magyarországon, ami rekordot jelent, még a Kádár-rendszer kötelező munkavállalási időszakát is meghaladja - közölte a Szent István Intézet kedden kiadott közleményében a nők munkaerőpiaci helyzetét 1900-2022 között vizsgáló friss tanulmánya alapján.
A négy kiemelkedő buddhista ünnepnapot sokan Tízmilliószoros napként ismerik nálunk. Ezeken a napokon minden szándék, minden energia tízmilliószoros erővel bír.