MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 24, 10:51

Ma van "Disznóölő" Szent Tamás emléknapja

  • Közzétéve Érdekességek

A hús házi feldolgozásához elengedhetetlen hidegre fordult időben, több jeles napunk is a „Disznóölő” jelzőt kapta egyes vidékeinken – november 30. András, december 3. Ferenc, és a mai nap is, december 21. Szent Tamás apostol emléknapja.

tamas nap

A Hitetlen Tamás néven is emlegetett apostol, aki próbával akar meggyőződni Jézus feltámadásáról egy magyar szólás ihletőjévé is vált: „Szent Tamás szolgája vagyok”, vagyis akkor hiszem, ha látom. A hagyomány szerint pünkösd után Jézus külön is megjelent neki, és Indiába, a királyhoz küldte, aki éppen ácsmestert keresett, mert palotát akart építeni. A király tiszttartója és Tamás csodálatosan egymásra talált. Ezért Tamást szívesen választották az ácsok, építészek védőszentül.

Az ekkor vágott disznónak „Szent Tamás hája”, „tamásháj” néven emlegetett háját a kelések ellen tartották gyógyírnak. Szögre akasztva olykor több évig is eltartották. Ha valakinek kelése van, a hájnak egy darabját szétdörzsölték és a beteg testrészre kötötték. A szomszédok is eljártak az ilyen házhoz kölcsönkérni. Máshol a Tamás napján vágott disznó teknőben marad sós vérét tették el, mert segít köszvény ellen.

Tamás napjához főleg disznóvágással kapcsolatos hiedelmek fűződnek.

A disznóvágás régen ünnepszerű alkalom volt, melyen összegyűlt a család, a szomszédság, a rokonok. A falusi házaknál szertartásnak számító, élvezetekben gazdag örömünnep volt. A munka mellett jutott idő mulatásra és tréfálkozásra is, hiszen régen nem siettek annyira az emberek, mint most.

A néphiedelem szerint tilos disznót ölni újholdkor, mert akkor férges lesz a hús.

Kedd, péntek, vasárnap ugyancsak alkalmatlan a disznóölésre, mert megromlana a hús. Hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton lehetett elővenni erre a célra a disznót az ólból.

Disznót Tamás napján vagy holdfogytán kell vágni, mert ilyennek a zsírja és szalonnája nem avasodik meg.

A disznó levágása a férfiak munkája volt. Böllért csak a tehetősebb családok hívtak. Az asszonyok feladata volt a béltisztítás, valamint a disznótoros ételek elkészítése.

Férjjósló praktikák

Tamás napjához különféle férjjósló praktikák is kapcsolódnak.

Kapuzörgetés, kutyaugatás

A nagy ő keresése mindig is fontos a lányok életében.

Tamás nap előestjén az eladósorban levő lányok megzörgették a kapujukat, ezzel felverve a falu csendjét és a kutyákat.

Ezután már csak figyelni kellett, hogy honnan hallatszik hangosabb kutyaugatás, ez jelezte ugyanis, hogy melyik irányból fog érkezni a leendő vőlegény, a kérő.

Időjárási megfigyelések 

Ha Tamás reggelére frissen esett hó borította a tájat, a hiedelem szerint békés, boldog karácsony ígérkezett.

Ha az e napon megölt disznók mája nagy lett, akkor a régi öregek azt mondták, hogy csikorgós lesz a karácsony.

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

CSBM P3 1200X150