Rendhagyó történelemóra a géberjéni Művelődési Házban
Október 4-én Géberjénben is rendhagyó történelemórát tartott az ismert és népszerű író, újságíró, Gáspár Ferenc tanár úr.
- Írta: Mészáros Róbert
- Kategória: Helyi hírek
- Találatok: 2059
Október 4-én Géberjénben is rendhagyó történelemórát tartott az ismert és népszerű író, újságíró, Gáspár Ferenc tanár úr.
A vadgázolások megelőzésére indított kampányt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mindenszentek idején és az azt követő Halottak napján általános szokás, hogy gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek velünk.

Katasztrófa-elhárítási együttműködési gyakorlatot tartott szerdán Záhonyban a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a MÁV.
Szerdán téli gépszemlét tartottak a Magyar Közút Vásárosnaményi Üzemmérnökségén, ahol a Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség részéről a kirendeltség-vezető és a katasztrófavédelmi megbízott volt jelen.
A Magyar Közút részéről Csapó László megyei igazgató valamint Barczy József üzemmérnökség vezető mutatta be téli átállással felkészített gépparkot.
A szemlét végrehajtó bizottság a gépek műszaki állapotát megfelelőre értékelte, amelyek között új beszerzésű, különleges gépek is rendszerbe lettek állítva.
Tudósító-fotó : Tóth Sándor c. tű. alezredes
SZ-SZ-B. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Farkas József r. dandártábornok a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából tárgyjutalomban részesítette Illés Zoltán urat a MÁV Zrt. fegyveres biztonsági őrét, aki a Nyíregyházi Vasútállomáson 2016. október 11-én elkövetett rablás és testi sértés gyanúsítottjának elfogásában nyújtott kimagasló tevékenységet.

Október közepén néhány napra Géberjénbe látogatott Vörös Ákos festő- és fafaragó művész, nyugalmazott alezredes, a Magyar Kultúra Lovagja.

Napjában többször is találkozhatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreivel a piacokon a következő hetekben, ugyanis fokozottan ellenőrzik a megye nagyobb piacain és vásárcsarnokaiban árusító kereskedőket.

Az idén is megrendeztük a mára már hagyománnyá vált töknapunkat. A rendezvény előtti napokban is a tök kapott főszerepet.
Egy kamion, egy zárt kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze kedden délután a 4-es számú főúton, Berkesz és Székely között. A balesetben hárman könnyebben sérültek.

A demecseri önkéntes tűzoltók a járműveket áramtalanították, majd a nyíregyházi hivatásos tűzoltók segítségével a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak. A műszaki mentéshez a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is vonult.



Fotó: Lipták András tű. törzszászlós, Nyíregyháza HTP
SZ-SZ-B. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
