Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jun 1, 13:51

Mozdulj a klímáért! Óvd a környezeted! - élőkép Aranyosapátiban

  • Közzétéve Helyi hírek

2016. október 13-án a Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskola tanulói élőképeket alkottak, a Mozdulj a klímáért! programhét keretében. 

aranyosapati1

A képek témája természetesen a környezetvédelem volt. Nagyon aktuális problémát prezentált a gyerekek által kialakított első kép, hiszen tavaink, folyóink tisztasága, védelme nagyon időszerű és égető gond. Településünk közvetlenül a Tisza bal partján fekszik, - kompátkelő hely is - így szinte állandóan láthatjuk, hogy kisebb-nagyobb szennyeződések megjelennek a folyón. Szerencsére nem olyan kritikusak, mint a 2010-es ciánszennyezés volt, ami súlyos károkat okozott a folyó élővilágában.

Szinte nem múlik el hét, hogy ne figyelhetnénk meg a folyóban műanyag palackok sokaságát úszkálni. De ugyanígy láthatunk szeméttel teli zsákokat a folyóban, a parton és a közutak mentén egyaránt.

aranyosapati3

A tanulók ezekre a problémákra szerettek volna fókuszálni az élőképpel. A kép egy szeméttel teli zsákot és egy óriási pet palackot formázott, ami éppen úszik a folyóban. Azok a gyerekek, akik a szemeteszsákot alkották, talpig feketében voltak, a pet palackot színes ruhába öltözött tanulók alkották, míg a folyót szimbolizálók kék pólóban voltak. 

aranyosapati2

A második élőképen a Földet szimbolizáló karika körül fekvő gyerekek láthatók, a környezetért való összefogást demonstrálva. A bolygónk védelme minden ember szívügye kell hogy legyen, függetlenül attól, hogy milyen felekezetű, milyen bőrszínű és milyen nyelven beszél. A környezet segélykérő hangja minden nyelven érthető.

A rövid videónk témája is a környezetvédelemhez kötődött. Egészen pontosan egy páratlan szépségű jelenséghez, a tiszavirágzáshoz. A kérészek repülését nevezzük tiszavirágzásnak. A kis rovarok néhány órás élete, tánca csodálatosan szép látványosságot jelent. Az elnevezés is találó, hiszen valóban úgy néz ki a folyó, mintha virágba borult volna. Mindennapos nyelvhasználatunkban is gyakorta használjuk a „tiszavirág életű” kifejezést, ha valaminek a rövidségét szeretnénk kifejezni.

E szépség demonstrálására a tanulók néhányan kék pólót öltöttek, hasra feküdtek és ők szimbolizálták a folyót. A kérészeket – amiket fehér krepp papírból készítettünk – damilon lengették a folyó fölött a diákok. Amikor véget ért a kérészek tánca és rövidke életük, a víz felszínére hullottak.

Bízunk abban, hogy gyermekeink környezet szeretete, óvása, szépítése nem csupán tiszavirág életű lesz, hanem egy egész életen át tartó folyamat marad.

Benkő Katalin

További információ!

 

Helyi reklám!
Márokpapiban Szakács Csabáék várják a boltba a vásárlókat, a sörözőbe pedig a kikapcsolódni vágyókat.
A fagyizóban finom csavaros krémfagyit kínálnak és a gyerekeket saját játszótér is várja.