Halálos baleset a 4-es főúton Nyírtassnál
- Írta: FrissMédia
- Közzétéve Helyi hírek
24 óra leforgása alatt három balesetben eddig négy ember vesztette életét. Nyírtassnál péntek éjszaka a 4-es főúton történt baleset, ahol a halálos áldozaton kívül nyolcan is megsérültek.
fotók: Móricz Csaba/FrissMédia
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint, összeütközött két gépkocsi a 4-es főút 306-os kilométerszelvényénél, Nyírtass térségében. Az ütközés következtében összesen négyen szorultak be a kocsiba. A kisvárdai és a baktalórántházai hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett szabadították ki az utasokat.
Az érintett útszakaszt lezárták a hatósági beavatkozás idejére. Az esethez nyolc mentőegységek valamint három tűzoltó rajt is riasztottak.
A kisvárdai tűzoltók heroikus közdelmet folytattak a szuzukiban rekedt utasok mentése érdekében. A mentési munkálatokat nagyban nehezítette, hogy a kocsi zsúfolásig volt.
A baleset következtében egy ember a kórházba szállítás során elhunyt, egy utast válságos, míg a többit súlyos, illetve könnyű sérülésekket szállítottak a kisvárdai, valamint a nyíregyházi kórházba.
A rendőrség büntetőeljárás keretében , szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.