Elhunyt Molnár Károly, a szatmári térség újságírója, fotósa, riportere

Szomorú vasárnapra ébredtünk. Immár két hónapja, hogy Szilvási Csaba itt hagyott bennünket, s most egy másik nagyszerű ember, egy helyi legenda is követte őt.

Molnár Karcsi bácsi Fehérgyarmat egyik ikonikus személye volt. A nevét megyeszerte ismerték.

Én magam egy zseninek tartottam őt. Már gyermekként csodáltam, amikor a Városi Televízióban riportokat keszített az akkori képviselőkkel az otthonaikban, és persze az utca embereivel is, éveken át.

Karcsi bácsi az intelligenciájával, a stílusával, a lexikális tudásával messze kiemelkedett az átlagemberek sorából. Óriási tehetség volt az élet számos területén. Főként általa ismerhették meg a helyi lakosok és a körzetben élők az itteni tehetségeket, eseményeket, hiszen "száguldó riporterként" - ahogyan nevezték őt -, mindenütt ott volt, s mindenről hírt adott, a helyi televíziókon és cikkek tíz-, vagy talán százezrein át.

Fotózott, énekelt, írt, tanított, igazgatott, s még ki tudja mennyi mindennel foglalkozott. Az egyik legnagyobb közösségépítő volt, gyakran vitte a diákokat külföldre, s az ország különböző területeire.

Karcsi bácsi egy energiabomba volt. Nevét még idősebb korában is gyakran emlegették. Véleményem szerint Fehérgyarmat életében ő volt mindezidáig a legnépszerűbb ember, akit sokan szerettek, aki szívügyének tekintette a városunk felemelkedését, hiszen talán nem is volt (és már nem is lesz) a 70-es, a 80-as és a 90-es években olyan ember, aki annyi cikket írt volna a településünk életéről, mint ő. Talán nap se telt el úgy akkoriban, hogy a Kelet-Magyarországban ne lett volna ott a városunkról egy-egy általa írt cikk.

Szilvási Csabához hasonlóan őt is a mentoromnak tekintettem. Mindig felhívott egy-egy irodalmi sikerem kapcsán és érdeklődött. Karcsi bácsi az utolsó éveiben is teljesen tisztában volt az ország, a világ helyzetével, folyamatosan informálódott. Én magam nagyon sokat tanulhattam tőle, mind az írás, mind az élet egyéb területein.

Gyakran beszéltünk telefonon, sokszor órákon át. Rengeteg érdekes történetet hallhattam tőle. Többször asztaloskodtam az otthonában, s mindig csodálattal néztem, ahogyan dolgozik. A kis zugában, ahol tevékenykedett, egyszerre írt, hallgatta a rádiót, nézte a híreket a tévében, s még az én mondandómra is oda tudott figyelni.

Különleges ember volt, aki ha nem itt telepedik le, akkor talán a Magyar Televízió egyik-másik népszerű műsorában bukkant volna fel, ebben biztos vagyok. Irigyeltem a hirtelen vágó elméjét, azt, hogy mindenre remek és azonnali választ tudott adni. S irigylésre méltó volt az is, hogy gyakran országos ismertségű riportalanyai voltak, köztük népszerű zenészek, színészek, s olykor az ország vezető személyiségei is.

Számomra az egyik legszimpatikusabb az volt Molnár tanár úrban, hogy töretlenül harcolt egy "tökéletes világ"-ért. Mindent megtett azért, hogy "rend" legyen, hogy, fejlődjön a városunk, hogy felhívja a fiatalok (úttörők, kisdobosok) figyelmét olyan fontos dolgokra, mint a testmozgás, az olvasás, az emberi értékek, a tiszteletadás, a múlt kincseinek a megőrzése, s a közösségben gondolkodás.

Karcsi bácsi a kulturális és a közösségi élet aktív részese volt, akit joggal tüntetett ki a város több alkalommal is. Számomra példakép volt. Emlékezzünk rá mindannyian nagy szeretettel!

Fecske László