MK NP Statik KV2 1200x150 0203

 
Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Feb 6, 13:02

Együtt vele(d) könnyebb! - egyetemi hallgatók a roma felzárkóztatásban Tuzséron

  • Közzétéve Helyi hírek

Együtt vele(d) könnyebb! - Ez a címe a Hajdúdorogi Főegyházmegye területén, Debrecenben működő Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium fejlesztésére nyert pályázatnak.

tuzser

A pályázat keretében a szakkollégiumból három egyetemi hallgató látogatott el Tuzsérra. A Tóth Tiborné által vezetett Művészetek Háza adott otthont a beszélgetésnek. Voltak jelen általános iskolások is, meg középiskolás fiatalok is, közülük egy érettségiző. Bíztatást kaptak a debreceniek részéről a továbbtanulásra, minimum szakma, még inkább diploma megszerzésére. Beszéltek a szakkollégium által nyújtott lehetőségekről.

Egy közeli középiskola igazgatóhelyettese, Tóthné Tihanyi Erika is részt vett ezen a beszélgetésen. Szomorú adatokkal szolgált a továbbtanulási kedvet illetően, de örült, hogy most már fogja tudni tájékoztatni a diákjait az itt hallottakról.

tuzser1

A délutánt Ábel atya, egyházmegyénk apostoli kormányzója is a fiatalokkal töltötte. Azt erősítette a tuzsériakban, hogy ők maguk tegyenek meg mindent, ami tőlük telik, s leginkább a Gondviselő szeretetében bízzanak, aki meg fogja mutatni az utat, amelyen járjanak.

Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye

MK NP Statik KV3 700x700 0204

700x700 OSP

vegyeskar

CSBM P3 1200X150