MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

 MK voks2025 1200x150 0401

Bejelentkezés
Frissítve: 2025 May 9, 23:01

Országos elismerés Hajdúnánásnak a „Legszebb Konyhakertek” versenyen

  • Közzétéve Helyi hírek

Az OMÉK harmadik napján átadták a Magyarország legszebb konyhakertje országos verseny díjait.

71208506 2548990771788453 6158884906626711552 o

Kovács Szilvia az országos program ötletgazdája-programigazgatója „Drága kerteseim!” megszólítással kezdte ünnepi köszöntőjét. Elmondta, hogy "az idén 378 településről közel 2500 kert nevezett a versenybe, tehát közel 16.000 kertművelő munkáját értékelte az országos zsűri, abból 233-at jelöltek országos díjra. Örömükre 308 közösségi kert is versenyzett, és idén először különdíjat is odaítéltek ebben a kategóriában, óvodai, iskolai és önkormányzati kertekért."

Különösen büszke arra, hogy a nevezések mögött álló mintegy 73 ezer kertművelő közül 36 ezren húsz évnél fiatalabbak. Ez azt jelzi, hogy jó munkát végzünk, mondta Kovács Szilvia, majd hozzátette, négy éve gyűjtik és elemzik a mozgalom adatait, amelyekből kiderült, hogy legalább 4900 új kertművelőt nyertek meg ügynek.

Számításaik szerint mintegy 23 900 kertet sikerült megmenteni az enyészettől, és országszerte összesen 796 hektárt művelnek a „kertesek”. Figyelemre méltó az idén meghirdetett téma, a tájfajták sikere is. Sok jó és régi zöldség és gyümölcsfajta került a látóterükbe, mondta a programigazgató, majd hozzátette nem is tudják, mekkora kincset őriznek ezek a kertesek és arra biztatta őket, bátran vizsgáltassák be őket. Megköszönte a nevezéseket, majd bejelentette, hogy az idén is meghirdeti a Legszebb konyhakertek, Magyarország legszebb konyhakertje versenyt, jövőre is föl kell tehát ásni a kerteket!

Az országos zsűri 7 kategóriában összesen 45 országos díj sorsáról döntött. 25 országos, 15 Megerősítő, 4 Örökös és 1 kert Életmű díjat, valamint 3 Különdíjat adtak át.

A „Legszebb Konyhakertek” országos versenyben Hajdúnánás idén második alkalommal kapott országos elismerést Ökológiai Mintagazdaság, „KÖZÖSSÉGI” kategóriában – ezért „Megerősítő díját” vehetett át a budapesti díjátadón Szólláth Tibor Hajdúnánás polgármestere.

SKM C224e19100308230 page 001

Ebben az évben az országos verseny szervező bizottsága először különdíjjal jutalmazta azt az önkormányzati közösségi kertet, amely kiváló munkájával kiemelkedett a többi közül. Idén Magyarország Legszebb Önkormányzati Konyhakert különdíját a Hajdúnánás Városi Önkormányzat - Ökológiai Mintagazdaság kapta.

SKM C224e19100308240 page 0012

A város polgármestere megköszönte mindenkinek a munkáját, különösképpen az önkormányzat gondoksági, közfoglalkoztatási csoport munkatársainak és mindazoknak, akik gondozzák, ápolják kertjeiket.

Harsányi Zsolt

 

MK NemzKonz ADS 700x700px 1122

Helyi reklám!
Európai - Kínai ételek Vásárosnaményban a Rákóczi parkban
a Polgármesteri hivatallal szemben a "régi" ABC oldalában
Nyitva hétfőtől szombatig 10-19. óráig

kinaibufe