MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 27, 10:05

42 napig "ellenjavallt" az alkoholfogyasztás annak, aki az orosz vakcinát adatja be magának

Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról - jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.

No alcohol

Popova közölte, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Mint mondta, az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani. Rámutatott, hogy az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Moszkvában szombaton megkezdett tömeges vakcinációt megelőzően azt mondta, hogy 42 napig kell szüneteltetni az alkoholfogyasztást, valamint az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását. Hozzátette, hogy a fertőzés elkerülése érdekében maszkot kell viselni, és a távolságtartásra is ügyelni kell.

Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója egy moszkvai orvosi tanácskozáson kedden kijelentette, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a Covid-19 betegséget.

Közölte, hogy az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely 38 fokot meg nem haladó, parecetamollal könnyen kezelhető lázzal járt. Mint mondta, komoly nem kívánt vagy előre nem látott reakció a klinikai tesztelés során nem jelentkezett.

MTI alapján

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150