MK NP Statik KV2 1200x150 0203

 
Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Feb 8, 0:34

Összeütközött két gyorsvonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében

Összeütközött két személyszállító gyorsvonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól; a szerencsétlenségnek több mint 90 sérültje van, közülük hétnek az állapota válságos - jelentette a TASR hírügynökség Kamil Sasko egészségügyi miniszter bejelentésére és más hatósági közlésekre hivatkozva.

szadalmas

A szerelvények nem sokkal délelőtt tíz óra után ütköztek össze egy alagút előtt, egy olyan pályaszakaszon, amely kétvágányúból egyvágányúvá szűkül - közölte a szlovák vasúti társaság (ZSSK), hozzátéve: a szerencsétlenség oka bizonytalan. Az összeütközés után az egyik szerelvény a vágányokon maradt, a másik kisiklott.

A mentőszolgálat diszpécserközpontjának közlése szerint a központi mentőszolgálat hat egysége, valamint három mentőhelikopter is kiszállt a helyszínre.

Matús Sutaj Estok belügyminiszter sajtótájékoztatót tartott az ügyben, amelyen elmondta: a sérülések túlnyomó többsége könnyebb, három ember állapota pedig egyelőre nem ismert pontosan, mert az ütközés következtében beszorultak egy kocsirészbe.

A belügyminiszter szerint - bár ez egyelőre nem biztos - a baleset nem rendszerhiba következménye, azt valószínűleg emberi hanyagság okozta. "Az egyik mozdonyvezető valószínűleg nem vette figyelembe a jelzéseket"

- mondta Estok a TASR szerint.

Kamil Sasko egészségügyi miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján pontosította a balesetben sérültek számát. Elmondta: a mentősök a helyszínen 91 személyt részesítettek ellátásban. Közülük 7 személy sérülése súlyos, állapotuk válságos, további 14 személy sérülései közepesen súlyosnak minősülnek, 70 személy sérülése pedig könnyűnek számít.

 

vegyeskar

 

További információ!

 

MK NP Statik KV3 700x700 0204

700x700 OSP

vegyeskar

CSBM P3 1200X150