Elektromos kerekesszékkel közlekedő idős férfit sodort el egy személyautó szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők 2017. október 27-től november 5-ig a közutakon, valamint a temetők környékén egyaránt, amely elsősorban a forgalom segítésére irányul.
A fűtési szezon ideje alatt gyakran feltűnnek a tüzelőt árusító házalók. A kényelmes vásárlási lehetőség elsősorban az időseknek, vagy a szállításhoz megfelelő járművel nem rendelkezőknek csábító lehet, főleg ha a tüzelőre ajánlott vételár is kedvező.
Tizedik születésnapjára nyuszit kapott ajándékba apukájától a Nyíregyházához közeli településen élő kislány, majd az ünneplést a család bográcsolással folytatta.
Kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta Kisvárda külterületén 2017. október 20-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.
A rendőrök előzetes információk alapján átvizsgálták a Budapestről Kisvárda felé tartó 35 éves török állampolgárságú sofőr autóját, melyben elrejtve 1,159 kilogramm növényi származékot, az elvégzett gyorsteszt alapján marihuánát találtak. A nyomozók a jármű vezetőjét, valamint utasát, F. Lajos 40 éves budapesti lakost a Kisvárdai Rendőrkapitányságra előállították, ahol ellenük kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást.
Az eljárás jelenlegi adatai szerint a férfiak Kisvárdán akarták értékesíteni a kábítószert. A nyomozók a gyanúsítottak budapesti lakcímein tartott házkutatások alkalmával további 9,84 kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le, melyet a korábbi mennyiséggel együtt szakértői vizsgálat alá vetnek.
A gyanúsítottakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
Barabás és Tiszaadony között fogtak el a rendőrök 2017. október 22-én éjfél után pár perccel négy határsértőt, akik a rendelkezésre álló adatok szerint illegálisan léptek be Magyarország területére.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a Barabási és a Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltségek munkatársaival közösen hajtottak végre fokozott közlekedésbiztonsági és migrációs ellenőrzést több helyszínen 2017. október 19-én.