MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 28, 14:07

Kihallgatták a nyomozók a nyírkátai emberölés gyanúsítottját

  • Közzétéve Kék hírek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást O. B. 31 éves nyírkátai lakos ellen.

nyirkata gyilkos vallomas

A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. május 27-én hajnali 3 órakor kereste fel élettársát, akit a hajánál fogva megragadott és arra kényszerítette, hogy vele menjen, majd ismeretlen helyre távoztak. Ezalatt O. B. az asszonyt több alkalommal bántalmazta, majd megfojtotta. A nő holttestét 8 óra után Nyírkáta külterületén találták meg, azonban a férfi elmenekült a helyszínről.

A szabolcsi nyomozók haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a feltételezett elkövető felkutatását, aminek eredményeképpen csupán néhány órán belül 2023. május 27-én 12 órakor Nyírkátán egy szántóföldön elfogták.

IMG 9868 0

A rendőrök O. B.-t a vármegyei rendőr-főkapitányságra előállítottak gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vették. A férfi vallomásában a bűncselekmény elkövetését elismerte. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

IMG 9870

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150