MK nemzeti peticio2 1200x150 0228

Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Mar 22, 13:25

Embercsempészek rendőrkézen

  • Közzétéve Kék hírek

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság folytat nyomozást három magyar és két kínai állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

penz

A gyanúsítottak a rendelkezésre álló információk szerint 2022 októbere óta folyamatosan adtak el kínaiaknak hamis, illetve hamisított személyi igazolványokat, útleveleket és vezetői engedélyeket.  A nagyrészt az Európai Unió területére vízummentes belépésre jogosító okmányokért alkalmanként több tízezer eurót kértek.

Tevékenységük nem merült ki abban, hogy brit, szlovén, görög és portugál okmányokkal üzleteltek, emellett a kínai személyeket rendszeresen ők szállították a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.    

A hét helyszínen tartott kutatás során a rendőrök összesen közel százmillió forint összegű készpénzt (angol fontot, eurót, norvég koronát, cseh koronát és kínai jüant), valamint nagy értékű autókat és hamis okmányokat foglaltak le.            

A három magyar és két kínai állampolgárt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai a napokban elfogták, előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatásuk indítványozására.

További információ!

 

További információ

További információ!

További információ

MK nemzeti peticio2 700x700 0227

vegyeskar