MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 27, 10:05

Lezárt ügy: Megölte élettársát a nyírvasvári férfi, majd elásta az otthonukban

  • Közzétéve Kék hírek

A rendőrségre 2022. március 11-én este érkezett bejelentés, mely szerint egy nyírvasvári férfi feltehetően megölte az élettársát. A rendőrök azonnal a megadott helyre mentek, ahol az ott élő férfitól az élettársa hollétéről kapcsolatban érdeklődtek.

IMG 7996

A 44 éves férfi a rendőröknek azt mondta, hogy élettársa elhagyta őt, és nem tudja hová ment. A szabolcsi nyomozók azonban nem hagyták annyiban, hanem tovább folytatták az adatgyűjtést.

A nyomázás során megállapították, hogy a 44 éves nyírvasvári férfi otthonukban olyan súlyosan bántalmazta a 32 éves élettársát, hogy belehalt a sérüléseibe. Ezt követően R. M. a nő holttestét a ház mögötti melléképületben elásta.

IMG 7945 1 0

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit 2022. március 12-én elfogták a vármegyei rendőr-főkapitányságra előállították, és emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, aki tettét beismerte. A nyomozók R. M. nyírvasvári lakost őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt, és a büntetőeljárás alatt mindvégig fenntartott.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az R. M. ellen, emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150