MK nemzeti peticio2 1200x150 0228

Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Mar 18, 18:40

Kettőszáz forint miatt támadt a fiatal pár a férfira

  • Közzétéve Kék hírek

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rablás és testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást T. Zsolt 23 éves és R. Ildikó 23 éves gávavencsellői lakosok ellen.

gavavencselo

A megalapozott gyanú szerint a pár Nyíregyházán, a Kert utca és a Szent István utca kereszteződésében erőszakkal elvette egy 53 éves férfi 200 forintját 2016. november 21-én 11 órakor. A sértett követte a pénzével gyalogosan távozó ismerőseit és kérte illetve meg is próbálta visszavenni tőlük a pénzt.

A kisösszegű aprópénz megtartása érdekében T. Zsolt a sértettet több esetben ököllel arcon ütötte, amitől a földre került, ahol élettársával közösen tovább bántalmazták, majd a sorsára hagyták.

A rendőrök a két feltételezett elkövetőt 2016. november 22-én 0 óra 50 perckor gávavencsellői lakóhelyükön elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrség T. Zsoltot bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, élettársa szabadlábon védekezhet. 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

További információ!

 

További információ

További információ!

MK nemzeti peticio2 700x700 0227

vegyeskar