MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Dec 25, 22:21

Félmillió forint két áltelefonért

  • Közzétéve Kék hírek

A napokban, a Bonyhádi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték egy, még 2023 őszén –ismeretlen tettes ellen – indult ügyben az eljárást.

klóntelefonBonyhád 0

Egy bonyhádi férfi tett feljelentést tavaly októberben, mert egy Pécsen megismert férfitól vásárolt két telefonról kiderült, hogy azok csak klónok, használni egyiket sem lehet. A tévedésbe ejtett férfinak 500 ezer forintja bánta az üzletet.

A sértett elmondta, egy pécsi vásárlás alakalmával egy áruházi parkolóban vásárolt először a férfitól igazinak látszó parfümöket, jó áron. Mivel elégedett volt az áruval, később is szeretett volna még venni. Beszélgetés közben megtudta, hogy telefonokkal is foglalkozik, a Krisztiánként bemutatkozó fiatalember. Megegyeztek, hogy novemberben leszállítja a két megrendelt készüléket. Az akkor nagyon újnak számító típusból egy telefon ára 700 ezer forint körül volt, így kapott az alkalmon, hogy kettőt vehet félmillióért. Amint hazaért, szerette volna kipróbálni, de sehogy nem jött össze a beüzemelés. Mikor kiderült a turpisság, hívta az eladót, aki szabadkozott, hogy ilyen még nem történt a praxisa során. Ígérte ugyan, hogy visszaadja a pénzt, de a megbeszélt, és többször módosított határidőig sem rendezte a tartozását.

A bonyhádi zsaruk eljutottak egy, az elkövetéskor 33 éves budapesti férfihoz, aki egyébként Ferenc. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a telefonokat araboktól vette Pesten 110 ezer forintért, tudva, hogy azok nem igazi mobilok. A parfümöket is a fővárosban szerzi be kínaiaktól kétezerért, majd többnyire fővárosi, ritkábban vidéki nagyáruházak parkolóiban árulja ötezerért. Munkahelye nincs, ezekből a csalárd üzletekből szerzi jövedelmét.

Felhívjuk a figyelmet, hogy bár a csomagolás az eredetiség látszatát kelti, az azonos sorozatszám nagyon árulkodó!

A Bonyhádi Rendőrkapitányságon az ügy vizsgálatát befejezték és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

CSBM P3 1200X150