Merül, ment és irányít a szabolcsi ügyeletes rendőr

Zákány Ágnes zászlós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei (SZ.-SZ.-B. VMRFK) Tevékenységirányítási Központ (TIK) ügyeletese szabadidejében nemcsak hobbiból búvárkodik, a Felső-Tiszavidéki Búvár- és Mentő Egyesület egyik alapítójaként mentőakciókban is részt vesz. Az extrém nyugalom szerelmese, amit jól példáz cápakalandja.

Akinek a sors választott egyenruhát.

– Néhai nagybátyám, Zákány László h. ezredes a Nyíregyházi Hadkiegészítő Parancsnokságon szolgált, és amikor már nagyobbacska voltam, elvitt egy tisztavatásra, ahol a fiatal, egyenruhás nők láttán felcsillant a szemem, és tulajdonképpen úgy maradt. A baktalórántházi Vay Ádám Gimnáziumban érettségiztem, mert hozzánk legközelebb ott volt rendészeti ágazati képzés, és a honvédség mellett a rendőrséghez is beadtam a jelentkezésem. A döntést a sorsra bíztam: az lesz belőlem, ahonnan előbb visszajeleznek, és ez a rendőrség volt – vázolta Zákány Ágnes, aki a Budapesti Rendészeti Szakközépiskola elvégzését követően 2004. július 1-én szerelt fel a Mátészalkai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Fogdaőr és Kísérő Alosztályra. – Ott kilenc éven át szolgáltam. Voltam járőr és járőrvezető, majd az SZ.-SZ.-B. MRFK Kommunikációs Szolgálatához kerültem, onnan pedig a TIK-re, ahol azóta is dolgozom. Közben közgazdászként szereztem diplomát a Nyíregyházi Főiskola levelező tagozatán.

„Szóljatok Áginak!”

– Sokáig egyetlen nő voltam a szalkai közrend járőrállományában, és jó hatással volt rám, hogy ki kellett vívnom a férfiak, azaz minden kollega tiszteletét. Ez olyan jól sikerült, hogy amikor családon vagy kapcsolaton belüli erőszak gyanúja miatt kellett valahol intézkedni, és ennek férfi volt a feltételezett okozója, nekem szóltak, és rá is éreztem a dolog pszichológiájára. Nem is emlékszem olyan esetre, hogy ne tudtam volna egy hőbörgő fickót jobb belátásra téríteni. Számukra is az újdonság erejével hatott, hogy van Szalkán egy járőrnő – idézte fel, és hozzátette, közterületi szolgálata során meg is jutalmazták. – Betöréssorozat miatt akadt egyre több dolgunk, és kiemelten figyeltük a garázssorokat, mert jellemzően ilyen nyílászárókat feszítettek fel. Amikor azt láttuk, hogy egy gyanúsan viselkedő férfi onnan ment be egy társasházba, méghozzá igen sietősen, biztos, ami biztos alapon végigjártuk az emeleteket. Az egyik lépcsőfordulóban volt egy kis ajtó, amolyan tárolóféleség… kinyitottam, és a férfi ott gubbasztott. Társa is volt, őt is elkaptuk.

A nyékládházi bányatótól a mexikói Angelitáig.

– Régóta kedvelem az extrém sportokat, és kapásból igent mondtam, amikor 2007-ben néhány barátom búvárkodást szervezett a nyékládházi bányatóhoz. Magával ragadott a víz alatti, rejtett világ felfedezése, és kezdőként, búvárképesítéssel a tarsolyomban lettem a Felső-Tiszavidéki Búvár- és Mentő Egyesület egyik alapítója. A fő feladatkörünk a vízi mentés, de személykeresésben is részt veszünk, és rendezvényeket, akciókat is biztosítunk, például a PET Kupa különféle eseményeit. Időközben megszereztem a mentőbúvár képesítést, és miután lett mentőhajónk, a hivatásos hajóvezetői engedélyt is; a szabadságaimat pedig, amikor csak tehettem, külföldi, hajós szafarikon töltöttem. A legtöbbször a Földközi-, az Égei- és a Vörös-tengerben merültem, de az Indiai- és az Atlanti-óceánban is búvárkodtam a Maldív-szigeteknél, illetve Mexikóban, ahol az Angelita-barlangba is bemerészkedtem. Annak van egy ködfátyolos szakasza, ami különféle növények bomlásának a következménye, lámpával sem lehet benne látni. Ha ott át  tudsz úgy lavírozni, hogy nyugodt maradsz, gyakorlott búvárnak mondhatod magad. Büszke vagyok rá, hogy nekem sikerült. Bizsergetett az adrenalin, de a pánik elkerült. tudsz úgy lavírozni, hogy nyugodt maradsz, gyakorlott búvárnak mondhatod magad. Büszke vagyok rá, hogy nekem sikerült. Bizsergetett az adrenalin, de a pánik elkerült.

Egy nő, aki szereti a nyugalmat…

– Igen! A víz mélyén! – ismerte el jóízűt kacagva. – Számomra a búvárkodás életérzés. A szabadság csendjében lebegve a mindennapoktól is elszakadok, nem csak a gravitációtól. A zajok elhalnak, és intenzívebb az érzékelés… a természettel való kapcsolat. Emellett közösségi élményt is ad, hiszen egy társas merülés során hasonló gondolkodású „határtologatókkal” vagyok és működök együtt. Sose felejtem, amikor egy szudáni búvárkodás során beúszott közénk egy hatalmas, kb. 6 méteres tigriscápa. Az eligazításon előre megbeszéltük, ilyen esetben hogyan jelzünk egymásnak és alkotunk egy nagy foltot, mert akkor a cápa nem látja meg bennünk a potenciális prédát. Csak semmi csapkodás! Ezt tettük, és el is úszott mellettünk, de az is tény, hogy azok nagyon hosszú másodpercek voltak. Erről persze a kollegáknak is beszámoltam, és azóta, amikor egy ilyen útról visszatérek, mindig kérdezik, vannak-e fotóim, csináltam-e videót, és találkoztam-e megint cápával. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Ifj. Lőrincz Ferencnek, a világbajnoki címet szerzett víz alatti fotográfusnak, aki többször is lekattintott.

Vissza a tigriscápák közé.

– Több tervet is dédelgetek. Szeretnék búvárkodni Indonézia és a Fülöp-szigetek vizeiben, és persze az Ausztráliától északkeletre elterülő nagy korallzátonynál, ahol amúgy szintén sok cápa úszkál – újságolta Zákány Ágnes, és kicsit elmélázott. – Valami nagyon megfogott a cápákban, mert a következő ázsiai utam célpontja a Maldív-szigeteki tigriscápa-rezervátum… Hát, igen, úgy is szeretem a víz alatti nyugalmat, ha extrém.