dfsdf >
Logo

Egy kisfiú mentette meg anyukája életét Bács-Kiskun megyében

Egyedül volt otthon három gyermekével az az 50 év körüli édesanya, aki hirtelen lett rosszul tegnap Bács-Kiskun megyében - olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.

mentok

A nő egyszer csak összeesett és mozdulatlanul feküdt a padlón. A gyerekek ugyan megijedtek, mégsem estek pánikba.

A legidősebb fiú rögtön telefonált az apukának, aki munkáját félbehagyva, azonnal rohant haza és hívta a mentőket. Hazaérve már éppen megkezdte felesége vizsgálatát, amikor a mentők is megérkeztek.

Az asszony nem lélegzett, ezért bajtársaink azonnal megkezdték az újraélesztését, amihez hamarosan újabb mentőegység csatlakozott. Az életmentés csaknem egy órán keresztül zajlott a helyszínen, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek.

Az asszonyt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!

Országos Mentőszolgálat

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.