MK NemzKonz ADS 1200x150px 1122

 MK voks2025 1200x150 0401

Bejelentkezés
Frissítve: 2025 May 10, 5:37

Hamis karórák a ponyva alatt

Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei találtak Győr-Moson-Sopron vármegyében egy leponyvázott platón.

hamisora

A járőrök szeptember egyik éjjelén, egy bolgár trélert állítottak meg az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszánál. A sofőr három utasával Németországba tartott, amikor az egyenruhásoknak feltűnt, hogy a nyitott raktéren gondosan leponyvázott csomagokat is szállítanak. A pénzügyőrök úgy döntöttek, hogy az útiholmikat alaposan szemügyre veszik. A dobozok átvizsgálásakor 112 darab Rolex feliratú karórára bukkantak, de már elsőre is látszott, hogy azok nem eredetiek. A sofőr rögtön szabadkozott, amint a pénzügyőrök az időmérőkről kérdezősködni kezdtek. Elmondta, hogy nem tudott az órákról, a csomagot egy ismerősétől kapta.

A pénzügyőrök a jogsértő árukat lefoglalták, amelyek közel hetvenmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Iparjogvédelmi jogok megsértésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást.

A hamisított termékek nemcsak a legális gazdaságnak és szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.

 

MK NemzKonz ADS 700x700px 1122

Helyi reklám!
Európai - Kínai ételek Vásárosnaményban a Rákóczi parkban
a Polgármesteri hivatallal szemben a "régi" ABC oldalában
Nyitva hétfőtől szombatig 10-19. óráig

kinaibufe