Aszályügyi vészhelyzetet hirdetett a kormány
- Írta: mti
- Közzétéve Országos hírek
A kormány aszályügyi vészhelyzetet hirdetett ki, és külön bizottságot hozott létre. 4,7 milliárd forintot különítettek el az aszály elleni védekezésre. A vízügyi hatóságok megerősítésével azonnal megkezdik a vízpótlási munkálatokat, a csatornák és tározók feltöltését. Minderre azért van szükség, hogy a nyári aszály ne érje váratlanul a magyar mezőgazdaságot – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.
Gulyás Gergely beszámolt arról is: a kormány 4,7 milliárd forintot különített el az idén várható aszályhelyzet kapcsán a tározók és csatornák feltöltésére. Azt mondta: az elmúlt hetek időjárása kapcsán pillanatnyilag ugyan kisebbnek látszik a probléma, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján ismert, hogy az ország több régiója különösen veszélyeztetett. Ezért rendelt el a kormány korábban aszályügyi veszélyhelyzetet, és jött létre egy aszállyal foglalkozó kormánybizottság - tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta: annak érdekében, hogy nyári aszály ne érje váratlanul a mezőgazdaságot és a lehető legeredményesebben lehessen fellépni ellene, megerősítik a vízügyi igazgatóságok aszályvédelmi képességeit. Jelezte: vannak olyan beruházások, amelyek azonnal végrehajthatók, illetve növelni fogják a vízkészleteket a vízhiányos állapotú holtágak feltöltésével, vízpótlásával. A szükséges forrás azonnal rendelkezésre fog állni, és az előkészületi munkálatok már most megkezdődnek - mondta.