dfsdf >
Logo

Klórgáz szivárgása miatt százhúsz embert menekítettek ki a túrkevei strandról

A gépházból szivárgó klórgáz miatt százhúsz embert menekítettek ki a Túrkevei Termál- és Élményfürdő, Apartman és Kemping létesítményeiből kedd délelőtt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.

turkeve

Németh Ádám elmondta: víztisztítás során két vegyszer vegyítése okozott mérgező gázfejlődést, ami miatt rosszul lettek a fürdőzők.

Az esethez a mezőtúri hivatásos, a túrkevei önkéntes tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a katasztrófavédelmi mobil labor is kivonult a helyszínre. Az egységek a gépház százméteres körzetét lezárták, továbbá a szomszédos kempinget is kiürítették. Ez azt jelentette, hogy százhúsz embernek kellett ideiglenesen elhagynia a tartózkodási helyét - tette hozzá.

A katasztrófavédelmi mobil labor folyamatosan méréseket végzett, és az egészségügyi határértéket el nem érő szivárgás elérésekor kezdődhetett meg a szivárgó anyag átfejtése - mondta, jelezve: egy ezzel foglalkozó cég érkezett a helyszínre, a gépház tartályából átfejtette ezt az anyagot teherautóra és elszállította.

A kempingbe azóta mindenki visszatérhetett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az esettel kapcsolatban a Mezőtúri Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.

Nem hivatalos információk szerint tizennégy embert kellett kórházba szállítani.

Sallai Róbert Benedek, a város független polgármestere a település honlapján mindenkit igyekezett megnyugtatni, hangsúlyozva: nem történt olyan katasztrófahelyzet, ami riadalomra adna okot. "Nem robbant fel semmi, nincs vegyi veszély, és nincs olyan tömegkatasztrófa, amitől félni kellene"

- írta.

Jelezte, két mentőhelikopter érkezett a helyszínre. Ezekre azért volt szükség, mert egy két és fél éves lengyel kisfiú nem tudta elmondani a tüneteit, és nem volt biztos, hogy teljesen tünetmentes. A biztonság kedvéért azonnali kivizsgálásra szállították el, a polgármester tudomása szerint nincs veszélyben.

Az esetről Sallai Róbert Benedek azt közölte: a strand területére, az élménymedence fertőtlenítőjéhez vegyszerek érkeztek, amelyek a strand technológiához nélkülözhetetlenek. Feltételezhető, hogy egy olyan vegyszer került egy másik vegyszerrel reakcióba, amely megteremtette a klórgáz fejlődésének hátterét.

Úgy fogalmazott: "jelen ismereteim szerint a túrkevei strand dolgozói közül senki nem követett el technológiai hibát, tehát nem a strand munkatársai részéről keletkezett a baj".

"Mindenkit megnyugtatok: nincs baj" - írta a polgármester, rámutatva: az arra hivatott szervek profin és gyors beavatkozással kezelték a problémát.

A városvezető reményét fejezte ki, hogy a 14 ember közül, akinek orvosi felülvizsgálatra kellett jelentkeznie, senkinek nem lesz baja, és mindenki tünetmentes marad.

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.