Újabb sikeres nyári szezont zártak a mátészalkai Habiba hastánc csoport táncosai. Mint arról korábban már beszámoltunk, 2016-tól új néven állnak színpadra a szemeket gyönyörködtető hölgyek és kislányok, akik továbbra is hangsúlyozzák: a hastáncot nem könnyű elsajátítani, de nem is lehetetlen. Fontos a gyakorlás, a kitartás, és ami a legfontosabb: a tánc szeretete.
A "Kerékpárral 7 határon át" program keretében 3 napos túrát szerveztünk a Zöld Kerék Alapítvány csapatával 2016. 08. 12-14-ig, határon túli barátainkkal, akikkel nem csak a bicajozás szeretete közös, hanem az anyanyelvünk is.
Középkori csaták, vigalom, fáklyás felvonulás, tábori mulatozás, gasztronómiai különlegességek, színházi est, népi játszóház – ezt mind átélhették azok, akik idén is ellátogattak Hajdúnánásra a Hajdúk Világtalálkozójára augusztus 5-7. között.
A Budapest Jazz Orchestra Magyarország legnépszerűbb big bandje. Évek óta világszínvonalon mutatja be a korabeli swing, illetve a jazz szinte minden válfaját. A zenekar minden tagja végzett jazz-zenész, bármilyen stílusban magas színvonalon játsszanak.
A zenekart 2015-ben a Jazzy Rádió és a Jazzma.hu közös szavazásán a közönség az év big bandjének választotta.
Az „Aki autón járni óhajt” című hanghordozó négy szólistája Fehér Adrienn, Urbán Orsolya, Farkas Gábor Gábriel és Mujahid Zoltán. A XX. század közepének ismert, illetve ma már elfeledett filmzenei gyöngyszemeit mutatja be, a feldolgozások kifejezetten a zenekarra, valamint a négy szólistára íródtak, amelyek Csejtei Ákos, Hárs Viktor és Zakar Zoltán munkái.
Kodály Filharmonikusok, Debrecen hivatásos zenekara. Kodály Zoltánné Péczely Sarolta jóváhagyásával, 2011 óta viseli a magyar zeneszerző-óriás nevét és nevéhez hűen viszi tovább művészetével a kodályi missziót.
Somogyi-Tóth Dániel, az igazgató és művészeti vezető irányításával az elmúlt időszakban teljesen megújult az együttes. A Kodály Filharmonikusok a debreceni Kölcsey Központban állandó bérletsorozattal várja komolyzene kedvelőit. Koncertjei évadról évadra telt házasak, emellett rendszeresen turnézik itthon és külföldön egyaránt.
A debreceni muzsikusok - világhírű karmesterek és előadóművészek színpadi partnereiként, Európa patinás koncerttermeiben is gyakran tapasztalják a rajongók elismerését. A több mint kilencven éve magas művészi színvonalon működő Kodály Filharmonikusok egyik erőssége repertoárjának sokszínűsége. Ebből a változatos kínálatból ad most parádés ízelítőt Caramel társaságában, Nyírbátorban, a Kulturális Központban.
2016.08.14-én (Vasárnap) délután 16:00-tól Táncház Nyírmadán a Bürkös Zenekar (több nemzetközi rangos hely és zenei nívó díjas zenekar) élő muzsikálásával és a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola volt néptáncosaival.
A középkor hangulatát felelevenítő csatákkal, vigalommal, fáklyás felvonulással, népi játszóházzal, tábori mulatozással várják a hajdúk a világtalálkozóra kilátogatókat a hajdúnánási gyógyfürdő fesztiválterületén.
A nagy kíváncsisággal várt I. Kisvárdai Anna Bál a város főterén a Demecseri Fúvós Zenekar pergő ritmusaira, hangulatos utcai felvonulással kezdődött, melyen a résztvevőket több százan köszöntötték a város polgárai közül, gyakran tapssal, üdvrivalgással.